Ide most nem írok semmitsenemis... talán majd később

Ma kerek egy órát sikerült eltöltenem a könyvesházban anélkül, hogy vettem volna valamit... vagyis vettem egy level 1-es Oxford Bookworm-öt az egyik tanítványomnak, aki nagyon megérdemli tőlem ezt az ajándékot :-) Remélem, örülni fog neki. Annyi szép könyv van, amit megvennék, és annyira nincsen pénzem rá :-( Bár ahogy apám mondaná: "Pénz nem számít, az a legkevesebb" És tényleg!

Sántítok. Kipróbáltam egy új gépet az edzőteremben, és sikerült nagyon csúnyán megerőltetnem a jobb vádlimat. Már beszereztem egy tubus sportkrémet, remélem, használ, mert elég nehezen ment ma a gáz-fék-gáz pedálozás sérült lábbal. Apropó: vezetés! Ma az oktatóm kezet rázva gratulált nekem egy gyönyörű hátramenetes parkolást követően. Úgy érzem, van remény. A délelőtt folyamán sikerült még egy ilyen fergeteges tolatásos parkolást produkálnom, majd oktatóm minden elismerését sikerült semmissé tennem egy pillanat alatt, amikor a megfordulásra került a sor. Nem is értem, hogy miért kötelező ez a feladat. Autópályán úgysem lehet megfordulni, városban meg legfeljebb majd körbemegyek. Meg is beszéltük Öcsivel, akinek a parkolás nem megy, hogy majd ő megfordul helyettem, én meg parkolok helyette. Ezt hívják családi szerepmegosztásnak?

A neten barangolva, dalokat hallgatva fedeztem fel az alábbi gyöngyszemet a youtube-on. Szerintem ritka jól eltalált videó ehhez a dalhoz (Nancy Sinatra: Let Me Kiss You) Jean Cocteau La Belle et la Bête-je 1946-ból.

Úgy látszik, teljesen ráállt az agyam a régi filmekre, nem is tudom, miért. Valami olyan szépséget találok bennük, amiről úgy gondolom, már régen elveszett. Egy olyan világ, ahol a nők még szoknyát hordanak, sírnak, szerelmesek, korán férjhez mennek, vagy ha nem, akkor elvarázsolt kastélyukban várják a szőke herceget. Nem járnak edzésekre, hogy meghúzzák a vádlijukat, nem tanulnak vezetni, nem járnak állásinterjúkra és nem írnak blogot sem.
Milyen jó lehetett, amikor a nőknek még csak szépnek kellett lenniük! Minden a hülye esélyegyenlőséggel kezdődött... Érdekes módon viszonyulok ehhez a kérdéshez is. Ezen már sokszor gondolkodtam, hogy én akkor most feminizmus párti vagyok-e vagy sem. A nők egyenlőek, és nem egyformák a férfiakkal! Azt hiszem, ez a pontos megfogalmazás. Jó lenne, ha mindkét oldal ehhez tartaná magát :-) Én például érzékeny vagyok, mint egy nő, de úgy vezetek, akár egy férfi :-DDDDDDD

Megyek és megmasszíroztatom sérült végtagomat.

P.S. Hamarosan megnézem a fent említett filmet, és beszámolok a tapasztalataimról.

Két gyermekkori kedvenc...

Íme akkor a két gyermekkori kedvencem, amiket még ma is imádok :-)

Abilities...

Mindenkinek van valamilyen különleges képessége. Az enyém már egészen korán kiderült, még egyéves korom előtt, amikoris folyékonyan elkezdtem beszélni. Egészen kisgyerek lévén azonban nem sikerült tökéletesre gyermekkori beszédem, ám sokaktól eltérő módon nekem nem az R betű okozott gondot, hanem a K, amely helyére ösztönösen a T betűt helyettesítettem. Így születtek ajkamról a kedves gyermekdalok pl. "varjú taaaa-szááál, varjú taa-szááál [...] hááá-rom tarta macsta, hááá-rom tarta maaacs-ta..."
No, de nem erről a kiskori beszédzavaromról akartam írni, ami azóta szerencsésen elmúlt, hanem arról a tényről, hogy már egészen kis gyerekkoromban rendkívüli memóriáról tettem tanúbizonyságot, ami a rímes-verses formájú szövegeket illeti. Jó, jó, tudom, hogy a legtöbb kisgyerek memóriája olyan, mint a szivacs, szinte mindent magába szív, és a legváratlanabb és legcikibb helyzetekben rukkol elő tudományával. Nálam azonban ez a képesség még most, majdnemhuszonhétévesen is fennáll, és bármikor bármilyen korosztályt el tudok szórakoztatni gyermekmondókával, verses mesével, klasszikus középiskolai tananyag verseivel, filmek szövegével vagy akár operettslágerekkel. Azonnal észreveszem, ha valaki bakizik akárcsak egy betűt is a memoriterben, vagy a filmet nem a szokásos szinkronnal adják. Előre tudom, mit fognak mondani a szereplők, és gyakran azt is, hogy az iskolai ballagáson a búcsúverset szavaló gyermek hol fogja elrontani a szöveget, vagy hol fog véteni a hangsúlyozásban.
Legutóbb, amikor otthon voltam, anyukámmal elverseltük Zelk Zoltán: A három nyúl című verses mesét, amelyből már kiskoromban is az volt a kedvenc részem, hogy "szaladj teis, tomám, fartas, jajmit-láttam, ide hallgass..." Gondolom, mindenki sejti, miért...
Sajnálatos módon halványlila gőzöm sincs, hogy ezt a képességemet a való világban miként tudnám kamatoztatni. Esetleg országgyűlésekre beülhetnék, és ha a gyorsíró lerobban, vagy a diktafon bedöglik, nem lenne gond rögzíteni az elmondottakat. A gond csupán az, hogy politikusaink sosem beszélnek versben. Csupán szóvirágokban... de arra nem ragad a fülem és a memóriám.

Más. Sajnos az oktatásszervezői állás nem sikerült, de talán jobb is, mert néha-néha utazni kellett volna, és akkor kire hagytam volna a kutyát. Hogy nincs is kutyám? No igen... de nemsokára lesz. Igazából a nevét már kitaláltuk: Norma Jane - merthogy lány lesz a drága. (Ha fiú lenne, Paul Anka lenne) Most igazából az a helyzet áll fenn, hogy a név már megvan, keresnünk kell egy olyan kutyát, amire illik. Igazából Öcsi ötlete volt, nekem meg azért tetszik, mert sokféleképpen lehet becézni: Norm, Norma, Normácska, Normi, Jane, Jenny vagy esetleg Marilyn.

Ma volt Öcsi szülinapja, amit a hétvégén ünnepeltünk a családdal. Kati barátosném meg is kérdezte: "Ilyen öreg vagy, hogy 30 éves pasival jársz??" Nos, hát igen. Mostanában gyakorta szembesülök éveim gyorsan növekvő számával. Az egy dolog, hogy a pasim 30 éves, az egy másik dolog, hogy a kisebbik húgom összeköltözik a pasijával... na de hogy a férfi kézilabda VB-n azt mondja az egyik kommentátor: "X.Y. már nem olyan fiatal játékos, hiszen 80'-as születésű", az végképp beteszi a kaput egy magamfajta 82-es születésű nőnek. Öregszem. Hiába, ez van.

Lassan nekiállok a tanári szakdolim írásának. A kérdőívet már összeeszkábáltam, várom lelkes tanárok jelentkezését, akik kitöltik nekem!

Slush everywhere

Mivel a legutóbbi általam feltett kép egy gyönyörű hófödte tájat ábrázol, ezért kénytelen vagyok azzal kezdeni a mai bejegyzésemet, hogy mindez már a múlté... A hőmérséklet jócskán nulla fölé kúszott, így a szép kis fehér rétegből randa locspocs lett. Az öltözékemen is lazítani kellett, amit egy csöppet sem bánok, mert aaannnyira gyűűűlölök a nadrág alá harisnyát húzni stb stb stb. Ne menjünk bele a részletekbe. Ja és még a vadiúj 1300 fortintos teszkós bőrkesztyűm is elveszett, pótolhatatlan űrt hagyva maga mögött. (Amit megpróbáltam ugyan egy narancssárga thermo anyagú borzadvánnyal pótolni - hiába.)

Végre teljesítettem a kötelező 20 órát forgalomban, így a jogosítványom megszerzésének ideje még erre az évtizedre becsülhető. Konkrétan 1-2 héten belülre. Remélem, a leendő vizsgabiztosaim is osztják ezt a nézetet. Kisebb-nagyobb figyelmetlenségektől eltekintve szerintem egész jól haladok. Néha elfelejtek fel-lekapcsolni a sebességen, vagy visszavenni az irányjelzőt sávváltás után, de eddig még nem kerültem veszélyes helyzetbe. Mármint autóban.

Holnap megyek állásinterjúra, szorítsatok engem/nekem. A Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központja keres oktatásszervezőt, és behívtak meghallgatásra. Nem tudom pontosan, mit takar ez a pozíció, remélem nem a képzendő személyek felkutatása és beszervezése a cél, mert akkor megintcsak hiábavalósággal töltöm az időmet. Ráadásul holnap vezetni is fogok délelőtt, és az interjú után pedig Renivel edzeni készülünk. Tényleg, ezt nem is írtam, hogy megint járok edzeni! A futást lecseréltem a lejtőn felfelé való erőltetett gyaloglásra, mert aaaannnyira útálóóók futni, hogy az szavakkal ki nem fejezhető. A gyaloglás egy fokkal jobb...Hétfőn a súlyzókat is kézbe vettem, és sikerült olyan gyakorlatokat végeznem, hogy az általam eddig nemlétezőnek hitt izmaim tűztáncot járnak a bőröm alatt. Öcsi azt mondta, ezek bizony a legnagyobb hátizmok... Csak tudnám, hogy eddig mivel mozgattam a testem...

Most azon gondolkodom (I wonder...), hogy mit kezdjek az edzős táskámmal az interjú ideje alatt. Végülis mégsem állíthatok be életem második debreceni állásinterjújára egy sporttáskával! Sajnos ahhoz túl messze lakunk, hogy hazaszaladjak vele. Azt hiszem, bepakolom a Fórum csomagmegőrzőjébe... remélem, még ott lesz utána :-) Nem akarom lemondani az edzést, mert a múlt héten is szabotáltam izomhúzódásra hivatkozva (ami igaz is volt - részben), és kénytelenek voltunk a mozgáshiányt pár csésze narancsos-fahéjas forró csokival leküzdeni. Byebye anti-cellulitis!

Most már nemcsak a Budapest Bár debreceni koncertjére van jegyünk, hanem a budapesti PINK-re is! Tibinek az életem egyéb színterén feltett kérdésére válaszolván azt kell mondjam, nem én vagyok ugyan PINK legnagyobb nemzetközi, mégcsak nem is a legnagyobb magyar, sőt talán nem is a legnagyobb debreceni rajongója, ám ha már alkalom kínálkozik, és pár barátunk úgy döntött, hogy menjünk, én nem vagyok semmi rossznak az elrontója :) Menjünk. Aztán ennyi cool-túra elég is lesz egy időre.

Spanyolozni kellene már nagyon, de egyelőre szorgalom- és pénzbeli akadályai vannak. Választanom kellett a kondibérlet és a spanyoltanár között, és két dolog segített döntést hoznom ebben a kérdésben:
1. a kondibérlet olcsóbb, mint a spanyoltanár
2. szerintem már elég okos vagyok, most már egy kicsit szépülnöm kellene

Sok puszi mindenkinek és jó éjszakát!

Hurrá, péntek!

Végre itt a péntek! A tegnapi csúnya jégpáncél eltűnt a jótékony puha hótakaró alatt. Reggel 8-kor hatalmas, gyönyörű pelyhekben elkezdett hullani a hó. Ezt látom az ablakomból.

Incidents and accidents

Kedves Blogvasóim!

A mai napon egy életre elmémbe azt a közlekedésirend-szabályt, melynek értelmében tilos bármilyen jármű mellett elhaladni a zebra előtt. Szakadó esőben igyekeztem délben a buszállomásra, hogy megkezdjem szokásos ingázásomat Debrecenbe. A zebrához érve láttam, hogy sok autó közeledik nagy sebességgel, és mivel az esőnek köszönhetően az utat síkosnak találtam, nem mertem lelépni a zebrára. Bal felől a külső sávban közeledő gépjármű vezetője fénykürte jelezte megállási szándékát, melynek értelmében leléptem a zebrára folyamatosan szemmel tarta a jobb felől nagy sebességgel közeledő autóbuszt, hogy na, akkor most megáll vagy nem áll. Mire feleszméltem balról a belső sávban egy bumburnyák csikorgó fékkel állt meg úgy, hogy a lökhárítóval súrolta a lábam...teljesen lemerevedtem, a barom pedig megállás nélkül továbbment, mégcsak nem is intett, hogy bocs, hogy majdnem megöltelek... Átbotorkáltam a túloldalra, és remegő lábakkal indultam tovább a buszpályaudvarra, miközben éreztem, hogy patakokban csorog le a könny az államon... talán még soha életemben nem ijedtem meg ennyire...talán még soha nem volt ilyen halálfélelmem, mint akkor. Nem az a fajta félelem volt ez, mint amikor magasról lenézel, és érzed, hogy elzsibbad a lábad és majd' beleszédülsz a mélybe. Nem is az, amikor kisgyerekként bámulsz a sötétben rettegve, hogy előugrik egy Mumus a szekrényből... Azt hiszem, ez az a fajta félelem, amikor egy pillanatig azt hiszed, hogy megfogsz halni. Lehet, hogy halálközeli élményem volt? :) Amúgy megsúgom a kíváncsiaknak, hogy ez a "lepereg az életed a szemed előtt", ez egy marha nagy baromság. Nekem semmi nem peregett le, csak legfeljebb az eső bele a szemembe, mivel egy pillanatra felnéztem az égre, hogy hálát adjak.
Amikor kicsit megnyugodva a buszon megesemeseztem Vikinek újabb kalandomat, hirtelen nagyon mérges lettem. A fenébe, hogy a hülye rendőrök majdnem megbüntettek, 10 ropira amikor nem a zebrán mentem át az úton! Nem mindegy, hol megyek át? A zebrán is simán kinyírhatnak... Inkább az ilyen barom autósokat figyelnék, és kapnák el... Nem a szerencsétlen csajokat, akik átugranak a szembeboltba egy kiló kenyérért...

A napi ekszidensek sora azonban még nem ért véget. Az első órám alatt hívott a második tanítványom, hogy nem tud jönni, mert karambolozott: kanyarodáskor belerongyoltak oldalról, és nagyon csúnyán összetört az autója. Szerencsére ő maga nem sérült meg. Szegényke, majdnem sírt a telefonban, hogy ne haragudjak, hogy most mondja le az órát. Mondtam neki, nincs semmi baj, nyugodjon meg, engem is majdnem kinyírtak délelőtt. Ilyenkor elgondolkodom, hogy akarom-e én ezt a jogosítványt... De végülis ha autóval megyek, kevesebb lehetőséget adok a többi baromnak, hogy gyalogosként halálra gázoljanak. Illetve, ha nekem is lesz autó a popsim alatt, legalább lesz esélyem velük szemben.

A délutánt Renivel töltöttem. Reni Öcsi gimis barátjának menyasszonya, és 2007 szilveszterén ismertem meg, aholis kb. fél óra után olyan jól belemelegedtünk a beszélgetésbe, hogy egész este szinte csak egymással trécseltünk. Hát igen, Rákok ha találkoznak... Reni irtó aranyos lány, csak szeretni lehet (hú, basszus, most esik le: lehet, hogy olvassa majd??? Akkor helló, Reni! :). Hatalmas szíve van, és osztogatja mindenkinek. Kiderült hogy filmek és zene terén is hasonló az ízlésünk :)))) Úgyhogy meg is beszéltük, hogy február 4-én megyünk Budapest Bár koncertre a Kölcseybe. Aki nem ismeri még ezt a bandát, megpróbálok ide becsempészni egy kis ízelítőt:
(Sikerült??? Sikerült!!! Vaú, de király vagyok!)

Jaj, még egy vicces dolog van a tarsolyomban. Bár lehet, hogy ez helyzetkomikum. Amikor szálltunk fel a buszra Debrecenben, az előttem álló utas megkérdezte a sofőrt, hogy "Bemegy Ebesre?" (Ebes egy kisebb település Hajdúszoboszló és Debrecen között. Van vasúti pályaudvara is. Ez ugyan most nem fontos, de ha valamelyik olvasóm oda készülne utazni, mehet vonattal is. Egyszerűbb.) Mire a sofőr: "Nem megy..." A férfi már fordult volna le a buszról, amikor a vezető utánaszólt: "Nem megy... hanem BETÉR!" Először azt hittem, hogy csak poénkodik ezzel a stilisztikai (mellesleg totálfölösleges) kozmetikázással, de miután leültünk, ezt még párszor eljátszotta a felszálló utasokkal. Öcsivel hátul vihogtunk, mint az iskolások.
Ide is elért az ónos eső és rögtön lefagyott. Öcsivel vihorászva-egymásba karolva korcsolyáztunk hazafelé. Én magassarkúban, ő nem. Legyen ez a végszó.

Betsy szerint a világ...(nemtom, miért ez a cím, de olyan jól hangzik)

Az elmúlt napokban Öcsin volt a sor, hogy filmet válasszon. Hogy-hogy nem, két akciófilm landolt a képzeletbeli bevásárlókosárkánkban. Modanom sem kell, hogy egyik rosszabb, mint a másik. Nem is tudom, le merjem-e írni. Az egyik a Transporter 3, a másik pedig Max Payne vagy mi a manó. Mivel utoljára a Batman - A sötét lovagot láttam mint akció(?)filmet, így nem csoda, hogy Payne nyomozó kalandjai csupán annyira tudták felcsigázni az érdeklődésemet, hogy 10 órakor lecsigáztam magam az ágyba aludni. Amikor Öcsi lekapcsolta a fényeket, és kihúzkodta az összes elektromos berendezést (mert mi ám bizony környezettudatosan élünk, kispajtások), akkor álmatagon megkérdeztem tőle, hogy legyőzte-é a gonoszt Max barátunk... Öcsi azt mondta, a főgonoszt sajnos nem, így számítani lehet egy második kísérletre az első részt követő feltételezett csúfos bukás ellenére.
Kárpótlásul megnéztem a Mar adentrot végre...ez legalább kárpótolt. Fura, mert azt hittem, hogy majd sírós film lesz (én mindenen sírok, legyen az Jóbarátok, vagy egy aranyos reklám), de ezen nem. Talán azért mert nem az érzelmek voltak érdekesek, hanem a gondolatok. Több elvi meg morális kérdés volt benne, mint emberi kapcsolat... vagy én nem vagyok elég fejlett ahhoz, hogy megértsem ezeket a bonyolult viszonyokat, ami például Ramón meg Rosa vagy Julia között volt.Valahogy az Hable con ella-ban jobban érzékeltem a kapcsolatokat, itt mintha nem ez lett volna a fókusz.

Tegnap vezettem először az új autót. Érdekes kis jármű ez a Skoda Roomster. Kívül randa, mint a pokol bugyra, belül szép kényelmes és tágas. Rövid kis eleje és rövid kis hátulja, szinte kínálja magát parkolásra. Kivéve nekem. Nekem továbbra is szinte megoldhatatlan feladatnak tűnik a parkolás. Ha sikerül olyan helyet találnom, ahol nem tilos, akkor nem tudok. Ha tudnék, akkor meg tuti, hogy tilos... szóval nem egyszerű a helyzet. Ma ráadásul állandó jelleggel leugráltam a kuplungról (=tengelykapcsoló pedálról), így egyszer le is fulladt a kocsi... de hát ez van. A dudálós köcsögök meg rohadjanak meg. Remélem, egyszer hozzám kerülnek angolra, és totál idiótának fogják magukat érezni. :-)

Behívtak egy állásinterjúra a könyvvizsgáló kamara oktatási központjába oktatásszervezői pozícióba. Majd jövő héten kiderül, hogy házalni kell vagy pedig papírokat tologatni. Csak kávéfőzés ne legyen!!!

Addig is: tanítok továbbra rendületlenül! Sikerült begyűjtenem egy Cambridge CAE-re készülő emberkét....hááááát...mindig is szerettem a kihívásokat. Azt a vizsgát még lehet, hogy én sem tudnám letenni :-))) Mindegy. Hajrá. Hajrá. Hajrá.

Holnap vigyázzatok! Tuti melegfront lesz, mert olyan fejfájásom van, hogy este 7 óta szedálom magam, de szerintem a jótékony álom lesz csak a megoldás. Úgyhogy:

Jó éjt!

Én és a kávé

Amióta csak az eszemet tudom, különleges kapcsolat áll fenn köztem és a kávé között. Már egészen kicsi koromban is a macikávé volt a kedvencem, és később sem szűnt meg a iránta való rajongásom.

Kávé. Ettől a szótól kitágulnak az orrcimpáim, és remegve szippantják be a képzeletbeli zamatos párát. Szemeim látni vélik a sötétbarna folyadékot, amelyből a kellemes illatok fehér kígyóként kapaszkodnak felfelé. És már pusztán a szó hallatán mozgolódni kezdenek az ízek a számban...mmm... kávé.

Na, de hogy ne legyek ennyire elszállva, azt is meg kell említenem, hogy eme nemes italhoz másféle kapcsolat is fűz. Ugyanis egyszerűen nem tudok kávét csinálni. Azért nem írom, hogy "főzni", mert ez a fogyatékosságom kiterjed az instant kávé készítésének folyamatára is. Íme néhány példa, amely bizonyítja, hogy a kávékészítés bizony nem nekem való foglalatosság.

1. Otthon voltam szüleimnél. Anya éppen a ruhákat szedte ki a mosógépből, én pedig segítségképpen felajánlottam, hogy elkészítem a reggeli kávénkat. Instant kávéra vágyott (a fene se érti, miért), ezért elővettem a szekrényből a kávésdobozt, a cukrot, tejport, és a széken üldögélve vártam, hogy a forralóba töltött víz bugyburugynak induljon. Amikor a víz felforrt, szépen kimértem két kis csészébe az adagokat, majd felöntöttem, és lelkesen vittem anyának. Magam is a fotelba kucorodva kortyolgattam legjobb reggeli barátomat. Erős, bátor kávé volt. Szinte azonnal kitisztult a fejem már az illatától is. Éppen az utolsó csöppöket próbáltam kiszippantani a csészéből, amikor éreztem, hogy sűrű, keserű zacc löttyen át a fogaim között....brrr..grrrrrr... fuldokolva meredtem a csészébe.... ésésésés... láttam, hogy az alja is tele van még vele. Kiszáguldottam a konyhába, ahol szembesültem a ténnyel: anya méregdrága arabica őrölt kávéjából sikerült instant kávét csinálnom. Ezt a blamázst!

2. Számtalan anekdota idéződik fel bennem a kávéval kapcsolatban még abból az időből, amikor irodában dolgoztam. Akármilyenizébizé ügyintézőként a feladataim közé tartozott főnököm és vendégei kávéellátmányának biztosítása is. Sajnos 10-ből 9-szer nem sikerült ezt a pofonegyszerűnek tűnő feladatot teljesítenem. Hol a kávégép tetejét csavartam rá ferdén - ilyenkor a kávéra szánt víz gőz formájában pillanatok alatt távozott a nyíláson -, de előfordult, hogy elfelejtettem kávét tenni a szűrőbe, és sikerült egy 3 személyre való sárgásbarna vizet főznöm, de az is előfordult, hogy a kis edényt nem sikerült milliméterre pontosan a kifolyó alá helyeznem (sajnos ez nagyon sokszor megtörtént), így kávéfőzési eseteimet meglehetősen gyakran kellett kiegészítenem órákig tartó asztal-padló-faltakarítással is. Fel is mondtam a munkahelyemen, mert nem bírtam ezt a stresszes munkakört.

3. Legújabb kalandjaim Öcsi nagyikájának egyszemélyes kis kotyogójához kapcsolódnak. Nagyon trükkös kis szerkezetek ezek a kotyogók. Alulra kell tölteni a vizet, erre jön egy kis tölcsér, majd egy szűrő, erre kell tenni az őrölt kávét, majd egy újabb szűrő következik, végül a tetejét kell rögzíteni. Ennyi apró alkatrész számtalan hibalahetőséget rejt magában. Mert például mi történik, ha elfelejtek vizet tölteni? Hát én kipróbáltam ezt a dolgot: ilyenkor a kávéfőző erőlködik, sziszeg, buzog, morog, de nem csinál semmit. Esetleg, ha nem veszed észre időben, hogy valami nem stimmel: felrobban, netalán szénné ég. Ez utóbbi kettőt még nem próbáltam ki. Vagy mi lesz akkor, ha kifelejted a felső szűrőt? Ilyenkor bizony eléggé zaccos kávét fogsz főzni, drágám. És ha nem tekered rá megfelelően a tetejét? Akkor a 2. pontban már leírt takarítási procedúrát kell végigjárnod. Ma kipróbáltam egy újabb balfékséget a kis kotyogóval kapcsolatban, amellyel ugyanezt a takarítási mizériát lehet elérni. A recept pofonegyszerű: feledkezz meg arról, az egyszerű tényről, hogy a kifolyón át távozó kávé megfelelően aláhelyezett edényke hiányában szép nonfiguratív mintában terjed szét a tűzhelyeden.

Ezek a kalandok kezdik nyilvánvalóvá tenni számomra, hogy a kávé mégsem a barátom. Szerencsére feltalálták a kávékészítési defekttel rendelkezők számára a csöves kávét. Ezek elkészítése annyira egyszerű, hogy még én is képes vagyok iható folyadékot létrehozni belőlük. Egyszerűen nem lehet hibázni: benne van a kávé, a cukor, néha a tejpor is. Csak víz kell hozzá. De mi van, ha elfelejtem felforralni a vizet? Na, ezt a lehetőséget még nem próbáltam...

The Lion in Winter - saját posztot érdemel!

Tegnap este, ahogy ígértem, megnéztem ezt a (szerintem) filmtörténeti klasszikust. Bár az utolsó 5 percet kénytelen voltam ma reggel pótolni, mert Öcsi nem dugta be a konnektorba a laptopom zsinórját, így pont az utolsó pillanatban kezdett el "felkészülni a készenléti állapotra", és utána már hiába próbáltam korrigálni ezt a hálózatitáplálás-problémát, kikapcsolt. Nem kicsit voltam dühös, hiszen a filmnek minden egyes pillanat rettentően izgalmas!

Nem akarok szpojlerezni, csupán áradozni erről a fantasztikus filmről! Tökéletesen érthető a 3 Oscar-díj (Best Actress in a Leading Role (Katharine Hepburn), Best Music (John Barry) és Best Writing (James Goldman)), a további 4 nomination és egyéb díjak...
Az én kedvencem Hepburn volt ebben a moziban. Egyszerűen zseniális: kellően őrült, kétségbeesett, cinikus, gonosz és vicces. Mintha neki írták volna a szerepet! Egyszerre volt halálááig szerető hitves és féltékeny, bosszúálló feleség. Egyszerűen lenyűgözött! Megmondom őszintén, hogy a zenére nem nagyon tudtam figyelni, de majd a második megtekintésnél - mert biztos vagyok benne, hogy lesz ilyen - arra is hegyezem a fülem. A másik, ami elbűvölt: a párbeszédek! Hát az valami félelmetesen pörgős, szellemes, érdekes, vicces, ironikus és örökzöld, ha szabad ilyet írni. Nem olvastam ugyan a drámát, de ezek után nyitottabb szemmel fogok a neten keresgélni Goldman műve után.
A film amúgy 129 perces, tehát nem épp egy röpke darab. Nem is értem, hogy nem kottyant meg az én sorozatokhoz szokott agyamnak! De egész egyszerűen nem találtam hosszúnak, és éjjel 2-kor is úgy éreztem, hogy ezt elnézném még egy darabig. Pedig nekem még tovább is tartott 129 percnél, ugyanis - be kell valljam - mivel angolul néztem (angolul tudóknak kötelező eredeti nyelven!!! bár meghallgatnám a szinkront is), időnként vissza kellett játszanom 1-1 jelenetet, mert az intrikák tömkelege, a párbeszédek csattanói nem hagytak elég időt feldolgozni a látottakat-hallottakat. De hát mire való a DVD, ha nem erre? :-)
Kicsit fura, hogy csak 3 Oscar a jutalma ennek a klassz filmnek. Szerintem O'Toole is megérdemelt volna egyet.

Tömören: megéri megnézni. Talán nem is csak egyszer.

Budapestieknek mondom, hogy kölcsönözhető az Odeonban!

Boldizsár napján

Ez az új év nem egészen úgy kezdődik, ahogy vártam. Namááár. Azt hittem, hogy január 6-án, Boldizsár napján* már ilyen közel leszek a jogsimhoz: |-| Ehhez képest: még nem tudok vezetni, mert az oktatóm lecserélte a cuki kis VW Polot - amit olllllyan jó volt vezetni, hogy csuda (egyszóval: csudajó) - valami Skoda Böhömkére... ehh... állítólag: "ááááá, nem olyan naaaagy, simán tudsz vele parkolni!" Gondolom én, hogy ez az új autó is jól MEGYEN, de nekem nem MEGYEN túl jól a parkolás még az icipici cukimuki Poloval sem, nemhogy az új Böhömkével. És le kell vizsgáztatni. És addig én nem vezethetek És különbenis. (A múltkor így láttam egy fórumon: külömben... hátsó sze róla, hogy a hideg is végigkirázott a hátamon...mindenesetre örülök, hogy nem lettem szalonna, sem vízzé nem vált a vérem...) Amúgy olvastam Linya blogját, ahol is fel lettem homályosítva a parkolásképtelenség nőies mivoltát illetően, így már jobban alszom.

Aztán. Ráadásul a konvektorral is voltak gondok. Amígugyanis távol voltunk, nem fűtöttünk itt (jójó, mondjuk Öcsi közelebb volt, mint én, de ő sem fűtött...de hülye vagy! hát miért fűtött volna 50 km-ről???!?), kihűlt a lakás, bár az érzelmeink szerencsére nem, de azért így is elég szar volt. Feltekertük a konvektort (most már lejjebb vettük, mert gázválság van...), és nyomta nyomta a meleget, mint süket a csengőt. Aztán eccercsakhogyhogynem kikapcsolt. És ennyi. Mi meg fáztunk. Aztán bekapcsoltuk. Aztán kikapcsolt. Aztán bekapcsolt. És ez így ment sokáig. Mondtam is Öcsinek, nem baj, ha szokjuk ezt az éjszakai kelést, mert ugye egyszer majd lesz kutya...meg gyerek. És ha menni kell, hát menni kell. De most már azt hiszem, rendben van a fűtés, mert ma egész napra (from 1 to 5 p.m.) így hagytam, és most jó. Meleg.

Kint amúgy farkasordító hideg van. Itt talán helyesebb lenne varjúkárogó hideget emlegetni. Tényleg. Ennyi varjú a Nagy európai madárkalauzban nincs, mint amennyi az előttünk lévő fán koncertezik reggelente. Nem bírom én már ezeket a vidéki neszeket. Kutyaugatás, varjúkárogás, pók falon mászása stb. De jó lenne egy kis repülőgépet, tűzoltóautót vagy szomszédasszonyok háromemeletközi reggeli tereferéjét élvezni reggelente! Na, de ne álmodozzunk. Itt csak varjú van. Na, meg bocibocitarkát játszó tejesautó. Isteni!

Csinálom amúgy ám az online angolt is. Kicsit még zötyögősen, de egyre kreatívabban. Mire beköltözünk, Live-Online TEFL Expert leszek! Erre később még visszatérek, hogy beszámoljak tapasztalataimról. Ha lesznek.

Most vacsi lesz. Tegnap zellerkrémlevest főztem. Azt hiszem, nem tartozom a világ top10 zellerrajongói közé. De talán még a top10billion közé sem. De Öcsi szereti. Állítólag. Ezt nem szerette. És az a szemét (nem Öcsi, hanem a zellergumó), alig akart meghámozódni általam. Hosszú, hosszú keserű harc eredményeként, melynek során nem tettem volna fel nagy tétet magamra, legyőztem, és lábosba tétetett. De elég markáns szagot hagyott a kezemen. Még MA IS! érzem.

Megyek megnézem a The Lion in Winter-t. És majd megint jól ideszpojlerezem!

Kellemes estét!

Ui.: aprópopó, Dilya, nem jutott még eszedbe semmi vicces komment?? :-o

*Erről jut eszembe, hogy minden kedves Boldizsár nevű olvasómnak a füle érjen bokáig. Bár úgy vélem, átkom nem sokakat fog sújtani, mivel blogom szupertitkos, és amúgy sem ismerek egyetlenegy Boldizsárt sem. Ismertem egyet még az egyetemen, de ő nem hinném hogy engem blogol (ezt mondják/írják így?) Mindenesetre, ha mégis ideltévedne egy kóbo(likvidálom a likvidákat)dizsár, akkor neki azt kívánom ott följebb!

Utolsó nem-munkanap

Holnap kezdődik megint a dolgos hétköznapok sora. Brühühü. Az új tanítványok epedve várják, hogy elméjük megvilágosuljon az angol nyelvet illetően, és én is epedve várom, hogy megvilágosítsam elméjüket.

Új év, új élet

Minden Olvasómnak és nem-Olvasómnak boldog új évet kívánok!

2009-et írunk. Már csak pár százat kell aludni, és 2010 lesz. Hogy az miért jó? Mert sok benne a nulla (szám szerint kettő), és szeretek nullákat írni a dátumban...

Fel sem tűnt, hogy megint eltelt egy év. Sok minden változott, aminek talán nem kellett volna, és sok minden maradt a régiben, ami jobb lett volna, ha változik. Persze bizonyos dolgok sosem változnak, más dolgok meg évközben. Szóval szerintem ezért hülyeség ez az év végi számadás. Akkor már inkább a szülinapomon "nézek vissza haraggal" :-) Épp ezért nem teszek újévi fogadalmat sem.

Ma nem leszek túl koherens mesemondó, mert sok minden eszembe jutott, amit el akarok Nektek mondani.

Kicsit nosztalgiáztam az elmúlt napokban. Elolvastam az Üvöltő szeleket. (Nem sok regényt olvastam az egyetemen eredeti nyelven, de ez köztük volt. Nem is tudom, miért. pont ez. Talán mert tartottam belőle előadást?) Utána pedig úgy döntöttem, megnézem a könyvből készült első filmet 1939-ből, Merle Oberonnal és Laurence Olivier-vel. (SPOILER WARNING!!!) Vegyesek az érzelmeim...Először is... szerintem vétek közvetlenül a regény olvasása után megnézni a filmet, mégpedig azért, mert nagyon-nagyon meg van nyirbálva már maga a történet is. A szereplők jelleméről nem is szólva. A forgatókönyvben Cathy nem elég whimsical, Heathcliff pedig nem elég demonic. Ezáltal nem is tudnak olyan éles ellentétbe kerülni a Lintonokkal. És Edgar sem sír egyszer sem a filmben... pedig úgy vártam, hogy végre lássak egy síró férfit egy '39-es filmben. :-) Mindenesetre Olivier-nek azért elhittem, hogy ő Heathcliff... csak rá kell nézni: szúrós tekintet, csapzott haj... de Merle Oberon túl szelíd tekintetű Catherine Earnshaw szerepére. Azért kellemes időtöltés volt ez a film. És a sok hülye karácsonyi halandzsa amerikai film után nagyon jóllakott a fülem ezzel a kellemes angollal.

Ígértem, hogy teszek fel képeket a kutyuskákról. Nos, pulirajongók figyelem, íme a két kis ördög

Na, és most ejtsünk pár szót a szilveszteri buliról. Öcsi barátaival mentünk egy tanyára, ahol tavaly is voltunk. Minden olyan szuper volt, mint előző évben, kivéve, hogy nem igazán sikerült a befűtés a kandallóba...az egész lakás tele lett füsttel. Végül a radiátorokon keresztül fűtöttünk. Bár kevésbé romantikus, de talán kisebb a szénmonoxid-mérgezés veszélye :-) Volt hidegtál, koktélok, éjfélkor tüzijáték az udvaron... közben simogattam lovakat és egy hannoveri vérebet (azt hittem, hogy ez a fajta kisebb, pedig majdnem akkora, mint egy vizsla). Volt zene is, bár szerencse, hogy Gyula hozott be egy "poposabb" cd-t a kocsiból, mert ez a densztrensztechnó nem igazán az én műfajom :o)

Hajnali 5 körül jöttünk haza szülői fuvarral, amiért nagyon hálásak voltunk. Kár, hogy nem mindenki tudott ott lenni a partin, de hát ilyen az orvosi ügyelet... Egy dolog hiányzott. A karaoke :-))))) de legközelebb majd gondoskodom róla, hogy legyen!

Már szombat van. Mindjárt kezdődik a hét. Elég sok órám lesz, a szünetben csomóan hívtak, hogy januártól kezdeni akarnak. A vezetést is gyorsan le akarom zavarni, hogy aztán folytathassam a spanyolt. Már nagyon hiányzik.