Incidents and accidents

Kedves Blogvasóim!

A mai napon egy életre elmémbe azt a közlekedésirend-szabályt, melynek értelmében tilos bármilyen jármű mellett elhaladni a zebra előtt. Szakadó esőben igyekeztem délben a buszállomásra, hogy megkezdjem szokásos ingázásomat Debrecenbe. A zebrához érve láttam, hogy sok autó közeledik nagy sebességgel, és mivel az esőnek köszönhetően az utat síkosnak találtam, nem mertem lelépni a zebrára. Bal felől a külső sávban közeledő gépjármű vezetője fénykürte jelezte megállási szándékát, melynek értelmében leléptem a zebrára folyamatosan szemmel tarta a jobb felől nagy sebességgel közeledő autóbuszt, hogy na, akkor most megáll vagy nem áll. Mire feleszméltem balról a belső sávban egy bumburnyák csikorgó fékkel állt meg úgy, hogy a lökhárítóval súrolta a lábam...teljesen lemerevedtem, a barom pedig megállás nélkül továbbment, mégcsak nem is intett, hogy bocs, hogy majdnem megöltelek... Átbotorkáltam a túloldalra, és remegő lábakkal indultam tovább a buszpályaudvarra, miközben éreztem, hogy patakokban csorog le a könny az államon... talán még soha életemben nem ijedtem meg ennyire...talán még soha nem volt ilyen halálfélelmem, mint akkor. Nem az a fajta félelem volt ez, mint amikor magasról lenézel, és érzed, hogy elzsibbad a lábad és majd' beleszédülsz a mélybe. Nem is az, amikor kisgyerekként bámulsz a sötétben rettegve, hogy előugrik egy Mumus a szekrényből... Azt hiszem, ez az a fajta félelem, amikor egy pillanatig azt hiszed, hogy megfogsz halni. Lehet, hogy halálközeli élményem volt? :) Amúgy megsúgom a kíváncsiaknak, hogy ez a "lepereg az életed a szemed előtt", ez egy marha nagy baromság. Nekem semmi nem peregett le, csak legfeljebb az eső bele a szemembe, mivel egy pillanatra felnéztem az égre, hogy hálát adjak.
Amikor kicsit megnyugodva a buszon megesemeseztem Vikinek újabb kalandomat, hirtelen nagyon mérges lettem. A fenébe, hogy a hülye rendőrök majdnem megbüntettek, 10 ropira amikor nem a zebrán mentem át az úton! Nem mindegy, hol megyek át? A zebrán is simán kinyírhatnak... Inkább az ilyen barom autósokat figyelnék, és kapnák el... Nem a szerencsétlen csajokat, akik átugranak a szembeboltba egy kiló kenyérért...

A napi ekszidensek sora azonban még nem ért véget. Az első órám alatt hívott a második tanítványom, hogy nem tud jönni, mert karambolozott: kanyarodáskor belerongyoltak oldalról, és nagyon csúnyán összetört az autója. Szerencsére ő maga nem sérült meg. Szegényke, majdnem sírt a telefonban, hogy ne haragudjak, hogy most mondja le az órát. Mondtam neki, nincs semmi baj, nyugodjon meg, engem is majdnem kinyírtak délelőtt. Ilyenkor elgondolkodom, hogy akarom-e én ezt a jogosítványt... De végülis ha autóval megyek, kevesebb lehetőséget adok a többi baromnak, hogy gyalogosként halálra gázoljanak. Illetve, ha nekem is lesz autó a popsim alatt, legalább lesz esélyem velük szemben.

A délutánt Renivel töltöttem. Reni Öcsi gimis barátjának menyasszonya, és 2007 szilveszterén ismertem meg, aholis kb. fél óra után olyan jól belemelegedtünk a beszélgetésbe, hogy egész este szinte csak egymással trécseltünk. Hát igen, Rákok ha találkoznak... Reni irtó aranyos lány, csak szeretni lehet (hú, basszus, most esik le: lehet, hogy olvassa majd??? Akkor helló, Reni! :). Hatalmas szíve van, és osztogatja mindenkinek. Kiderült hogy filmek és zene terén is hasonló az ízlésünk :)))) Úgyhogy meg is beszéltük, hogy február 4-én megyünk Budapest Bár koncertre a Kölcseybe. Aki nem ismeri még ezt a bandát, megpróbálok ide becsempészni egy kis ízelítőt:
(Sikerült??? Sikerült!!! Vaú, de király vagyok!)

Jaj, még egy vicces dolog van a tarsolyomban. Bár lehet, hogy ez helyzetkomikum. Amikor szálltunk fel a buszra Debrecenben, az előttem álló utas megkérdezte a sofőrt, hogy "Bemegy Ebesre?" (Ebes egy kisebb település Hajdúszoboszló és Debrecen között. Van vasúti pályaudvara is. Ez ugyan most nem fontos, de ha valamelyik olvasóm oda készülne utazni, mehet vonattal is. Egyszerűbb.) Mire a sofőr: "Nem megy..." A férfi már fordult volna le a buszról, amikor a vezető utánaszólt: "Nem megy... hanem BETÉR!" Először azt hittem, hogy csak poénkodik ezzel a stilisztikai (mellesleg totálfölösleges) kozmetikázással, de miután leültünk, ezt még párszor eljátszotta a felszálló utasokkal. Öcsivel hátul vihogtunk, mint az iskolások.
Ide is elért az ónos eső és rögtön lefagyott. Öcsivel vihorászva-egymásba karolva korcsolyáztunk hazafelé. Én magassarkúban, ő nem. Legyen ez a végszó.