Na, végre eljött ez is. Dice-ot, mindenféle vérmes remények nélkül beneveztük a debreceni CACIB 2. napjára a baby osztályba. Egyrészt szerettem volna egy kis kóstolót magamnak és neki az ottani légkörből, másrészt pedig kíváncsi voltam, hogy a szakemberek milyennek látják a kutyámat, akit én természetesen tökéletesnek találok minden egyes pillanatban, amikor ránézek. De hát ilyen az elfogult anyai szív :)
Rájöttem, nem olcsó mulatság a kutyázás. Elég borsosak a nevezési díjak, bár baby, junior és veterán osztályba egy picit kedvezményes, de nem mondhatnám, hogy "jóval olcsóbb". Ráadásul a baby osztályban nem is osztanak címeket, csak "promising" ill. "very promising" értékelést, és ha jó a baby, mehet a Baby Best in Show-ba.
De ne ugorjunk ennyire előre.
Először is úgy gondoltam, ha már ennyi pénzt és energiát öltem ebbe a kutyakiállítósdiba, adjuk meg a módját. Ha lúd, legyen kövér. Felhívtam a kutyakozmetikust, aki természetesen nagyon elfoglalt volt a CACIB miatt, de szerencsére még be tudott minket suvasztani szombat estére. Sejtettem, hogy nem lesz zökkenőmentes ez a találkozás. Dice körbeszaglászta a terepet, aztán felkerült az asztalra, ami annyira már nem tetszett neki, de túl magas volt ahhoz, hogy leugorjon, ezért csak a nyakamba próbált mászni, miközben a fülemet nyalta és harapdálta. A kutyakozmetikus lelkesen magyarázta, hogy milyen csodaszereket, gyógynövényes izéket meg mittoménmiket használ, hogy a kutyák szőre fényes és csillogó legyen, én közben kétségbeesetten próbáltam a kutyát az asztalon tartani, miközben felváltva próbálta megkóstolni az asztal szélét, a pórázt és a valódi disznószőrkefét meg persze a fülemet. Végül a kutyakozmetikus elvonult, hogy előkészítse a fürdőt, Dice pedig továbbra is hol a kefét, hol a fülemet nyalta. Készen lett a finom fürdő, Dice-ot pedig beemeltük a zuhanyzótálcába. Ádáz tusa következett, amelynek eredményeképpen minden vizes volt már, kivéve a kutyát. Én rutinosan a szalon legtávolabbi sarkába húzódtam, és együttérző arccal, ám magamban kissé kajánul figyeltem az erőfeszítéseket. Egy 40 perces vizes birkózás után Dice végre kezdte otthon érezni magát, és - csakúgy, mint otthon - elmélyülten rágcsálni kezdte a zuhanyrózsát, majd pedig amikor már leöblítették róla a fürdetőszert, vidáman meghempergett a zuhanytálcában felgyülemlett habpamacsokban. Ezt a jelenetet a további öt öblítés után is eljátszotta. Végre, nem kis harc árán, sikerült végleg leöblíteni róla a habot, és kikerült az asztalra az általam előre gondosan leterített törülközőre. Természetesen, ahogy otthon is szokta, meghempergett a törülközőben, majd morogva birkózni kezdett az egyik csücskével, ami folytán majdnem lebucskázott az asztalról. Fél kezemmel a csuromvizes kutyát terelgettem, másik kezemmel a törülközőt igyekeztem megszerezni. Sikertelenül. Végül Dice is kifáradt (nemcsak mi), és feladta a küzdelmet a köcsög törülközővel, ami ráadásul vissza sem akart morogni. Mivel Dice még kicsi és alig van szőre, ezután nem az egy ezeréves MTZ-re emlékeztető hangú vízkicsapatóval (!), hanem sima hajszárítóval esett neki a kutyakozmetikus. Dice nemcsak hogy tűrte, de kifejezetten élvezte is, ahogy a meleg levegő csikizte a hasát. Persze ez nem akadályozta őt meg abban, hogy előbb a hajszárító kábeljét próbálja megszerezni, majd simán leharapja a hajszárító elejéről azt a műanyag alkatrészt, aminek - megjegyzem - amúgy sincs semmi funkciója, és ráadásul minden használatkor leesik. Azért bekapcsoltuk neki kicsit a vízkicsapatót is, hogy szokja a hangját. Furán nézett rá, ahogy a porszívóra szokott (olyan "mindjárt rád ugrom és jól szétcincállak" arckifejezéssel), majd rá se hederített. Azonban amikor a levegőt rá irányítottuk, nagyon zokon vette, és ismét a nyakamba mászott... Hiába, no, anyánál a legjobb.
Ezután következett a fésülgetés. Dice imádja a kutyakefét. Mindig megpróbálja megenni, és mindig rájön, hogy az bizony szúúúr. És fura módon a kutyám, aki amúgy minden kis sérüléssel picsogva fut hozzám és mutatja a "bibit" (erről még írok később), észre sem veszi, hogy a kefe vassörtéi már véresre dörzsölik a pofáját. Szóval Dice szereti a kefét, ezt is megpróbálta megenni. Különösen a disznósörtés jött be neki mind ízre, mind állagra. A kefélgetés után fül- és szemtisztítás következett. A kutyám imádja, ha a fülét birizgálják. Ha még bele is nyúlnak egy kellemes nedves kis vattapamaccsal, a kutya elnyúlik mint a rétestészta és elégedetten röfög. Imádja, na.
A lényeg, hogy kicsit több, mint másfél órás küzdelem után a kutyám szépen, tisztán és ami talán még fontosabb: jószagúan került ki a kutyakozmetikából. Még szájszagra is kapott egy kis sprét, amit külön értékeltem tudván, hogy kutyám miket szokott felenni a földről az erdőben meg a mezőn...
Az igazsághoz tartozik, hogy a hazafelé úton végzetes hibát követtem el. Nem pisiltettem meg a kutyát, mielőtt beültettem a kocsiba. Ő nem tiltakozott, hiszen imád autókázni. Elindultunk hazafelé, és egyszer csak ismerős ám cseppet sem kellemes szag ütötte meg az orromat. A hátralévő utat lehúzott ablakokkal és elég hangosan és elég csúnyán szitkozódva tettük meg. Vagyis csak én szitkozódtam, Dice kényelmesen elnyúlt a nedves, meleg ülésen. Szóval a kozmetikustól hazaérve még le kellett mosnom a kis pisist. Még szerencse, hogy az autóba nem régen vettem ülésvédőt pont ilyen esetek kivédésére!
