Múlt héten Banán nyaraltunk. Dice és én. Az úgy volt ugyanis, hogy a szülők és Momo meg Lacus elmentek Hollandiába pár napra, én addig felügyeltem a ház körüli dolgokat, értsd: disznók, kutyák, növények.
Az utazás maga nem kis fejtörést okozott nekem, mert ugye adott egy Ember meg egy Kutya, na de ugye az Ember Sofőr is egyben, a Kutya meg csak 3 hónapos... a távolság pedig, akárhogy is számolom 330 km körüli, ami barátok közt is 3 és fél óra a Budapesten való áthaladás sikerességének függvényében. Számolni kell tehát azzal, hogy amíg én vezetek, a Kutya mászik, ugrál, csahol, rág, nyalogat mindent és mindenkit, amit és akit csak elér... ezért valami olyan módszerhez kell folyamodnom, hogy a Kutyát ebben a számára roppant szórakoztató, ám az autópályán az autót kormányozó Gazdi számára rendkívül kellemetlen cselekvéssorban megakadályozzam. Erre a célra sikerült beszereznem egy kifejezetten kutyáknak készült biztonsági övet, amelyet az autó biztonsági övéhez kell erősíteni, ezáltal megakadályozza a Kutyát abban, hogy össze-vissza randalírozzon az autóban, illetve a Gazdát, hogy heves fékezés következtében kiröptesse a Kutyát a szélvédőn. Ágota barátnőm szakmai tanácsára hallgatva, Dice-ot nem a hátsó, hanem az első ülésre kötöttem be, és így autókáztunk.
Kicsi kutyám az egész úton csodásan viselkedett. Nyugodtan heverészett, néha megnyalogatta a sebváltót, néha felült és körülnézett, de javarészt szundikált. Amikor megérkeztünk 4 és fél óra után (egyrészt mert nagy volt a forgalom, másrészt mert sokszor megálltunk), Dice és én is olyanok voltunk, mint 1-1 kifacsart citrom. Azért Dice-nak a nagy életkedve hamar visszatért, és jót rohangált a két német juhász kislánnyal (akiket én Lottinak és Lujzának neveztek el Eric Kästner: A két Lotti című regénye alapján). Igaz, Dice egész másképp játszik, mint ők. Tele van energiával, egyfolytában ugrál, ugat, rohangál, csattogtatja a fogát, amit a másik két kutya meglehetősen rezignáltan fogad, és nem mindig veszik fel a kesztyűt...
A nagy játék eredményeképpen Dice néhány kiéhezett bolhával lett ugyan gazdagabb, de ezt itthon egy jó nagy adag Frontline és egy 90 fokos mosás (nem Dice-ot mostam ki 90 fokon, hanem az "ágyneműjét") szerintem véget vetett a bolhák rövid karrierjének.
Jövő hétvégén Abádszalókra megyünk, és az a másfél-két órás út szerintem meg sem kottyan majd a kutyának. Nem mellesleg, ez lesz az első közös nyaralásunk :)
El is felejtettem mondani, hogy elkezdtük a klikkerezést. Már csomó trükköt tud. Ül, fekszik, pacsi, felugrás, parancsra ugatás, forgás... persze ezeket folyamatosan kell gyakorolni. Nagyon okos, gyorsan megérti mit akarok tőle. A behívás nem egyszerű, de ezt is elkezdtük már gyakorolni szabad terepen. Vettem egy sípot, azt szeretném, ha ez lenne a "mindenható" hívószó, hogy ha ezzel hívom, tudja, hogy ha piros hó esik, akkor is hozzám kell jönnie. Lehet, hogy ez még egyszer az életét is megmentheti. Ki tudja, mennyire elvakult egy vadászkutya. Szóval a síppal most csak napi 1-3-szor hívom be, ilyenkor mindig messziről, és mindig hatalmas jutalmat és finom falatokat kap, ha visszajön. Remélem, beválik, mert a rémálmom, hogy a kutyám elrohan a világba, én pedig nem találom meg.
Az első képzésről itt láthatjátok a videót, de azóta is csomó mindent tanult, úgyhogy hamarosan új videó is készül.
Az utazás maga nem kis fejtörést okozott nekem, mert ugye adott egy Ember meg egy Kutya, na de ugye az Ember Sofőr is egyben, a Kutya meg csak 3 hónapos... a távolság pedig, akárhogy is számolom 330 km körüli, ami barátok közt is 3 és fél óra a Budapesten való áthaladás sikerességének függvényében. Számolni kell tehát azzal, hogy amíg én vezetek, a Kutya mászik, ugrál, csahol, rág, nyalogat mindent és mindenkit, amit és akit csak elér... ezért valami olyan módszerhez kell folyamodnom, hogy a Kutyát ebben a számára roppant szórakoztató, ám az autópályán az autót kormányozó Gazdi számára rendkívül kellemetlen cselekvéssorban megakadályozzam. Erre a célra sikerült beszereznem egy kifejezetten kutyáknak készült biztonsági övet, amelyet az autó biztonsági övéhez kell erősíteni, ezáltal megakadályozza a Kutyát abban, hogy össze-vissza randalírozzon az autóban, illetve a Gazdát, hogy heves fékezés következtében kiröptesse a Kutyát a szélvédőn. Ágota barátnőm szakmai tanácsára hallgatva, Dice-ot nem a hátsó, hanem az első ülésre kötöttem be, és így autókáztunk.
Kicsi kutyám az egész úton csodásan viselkedett. Nyugodtan heverészett, néha megnyalogatta a sebváltót, néha felült és körülnézett, de javarészt szundikált. Amikor megérkeztünk 4 és fél óra után (egyrészt mert nagy volt a forgalom, másrészt mert sokszor megálltunk), Dice és én is olyanok voltunk, mint 1-1 kifacsart citrom. Azért Dice-nak a nagy életkedve hamar visszatért, és jót rohangált a két német juhász kislánnyal (akiket én Lottinak és Lujzának neveztek el Eric Kästner: A két Lotti című regénye alapján). Igaz, Dice egész másképp játszik, mint ők. Tele van energiával, egyfolytában ugrál, ugat, rohangál, csattogtatja a fogát, amit a másik két kutya meglehetősen rezignáltan fogad, és nem mindig veszik fel a kesztyűt...
A nagy játék eredményeképpen Dice néhány kiéhezett bolhával lett ugyan gazdagabb, de ezt itthon egy jó nagy adag Frontline és egy 90 fokos mosás (nem Dice-ot mostam ki 90 fokon, hanem az "ágyneműjét") szerintem véget vetett a bolhák rövid karrierjének.
Jövő hétvégén Abádszalókra megyünk, és az a másfél-két órás út szerintem meg sem kottyan majd a kutyának. Nem mellesleg, ez lesz az első közös nyaralásunk :)
El is felejtettem mondani, hogy elkezdtük a klikkerezést. Már csomó trükköt tud. Ül, fekszik, pacsi, felugrás, parancsra ugatás, forgás... persze ezeket folyamatosan kell gyakorolni. Nagyon okos, gyorsan megérti mit akarok tőle. A behívás nem egyszerű, de ezt is elkezdtük már gyakorolni szabad terepen. Vettem egy sípot, azt szeretném, ha ez lenne a "mindenható" hívószó, hogy ha ezzel hívom, tudja, hogy ha piros hó esik, akkor is hozzám kell jönnie. Lehet, hogy ez még egyszer az életét is megmentheti. Ki tudja, mennyire elvakult egy vadászkutya. Szóval a síppal most csak napi 1-3-szor hívom be, ilyenkor mindig messziről, és mindig hatalmas jutalmat és finom falatokat kap, ha visszajön. Remélem, beválik, mert a rémálmom, hogy a kutyám elrohan a világba, én pedig nem találom meg.
Az első képzésről itt láthatjátok a videót, de azóta is csomó mindent tanult, úgyhogy hamarosan új videó is készül.
