INK-ább nem is mondok semmit...

Már akkor gyanús volt a dolog, amikor hazafelé menet Öcsi bejelentette, hogy "valami lámpa villog a műszerfalon"... és lőn: a töltésvisszajelző vadul pislákolt. Affene, gondoltam, ennek fele sem tréfa... bár nem értek az autókhoz, de veszélyt szimatoltam. Másnap reggel én vezettem, és az autócska tartotta magát ehhez a vészes villogáshoz. Átadtam Öcsinek az autót, és megegyeztünk, hogy elvisszük a szerelőhöz. Délután hív Öcsi, hogy az autó lerobbant, konkrétan éppen a leendő otthonunk előtt, ami még szerencse, hiszen nem a semmi közepén kellett segítségért futkosnunk. Így ott hagytuk az autót, és ismét visszatértünk a buszozáshoz. Nem is gondolná az ember, mennyire el lehet szokni ettől, ha van egy kényelmesebb lehetősége :-)
Szerencsére másnap Öcsi apukája el tudta vinni a szerelőhöz, aki kicserélt egy alkatrészt, és így újra működőképes a kis dög. Csak hát nem jött jól most ez a plusz kiadás.

Debrecenben a hétvégén hatalmas ünnepséget rendeznek annak örömére, hogy a Magyar Református Egyház ismét eggyé válik a határontúli református egyházakkal. Most, ahogy ezeket a sorokat írom többezer ember vonul a főutcán énekelve, zászlókkal, szülőhelyük tábláját magasra, büszkén felmutatva. A rendezvény egész hétvégén tart, a Piac utcán már kirakták az ilyenkor szokásos pavilonokat, felállították a színpadot, és a Nagytemplom, a magyar kálvinizmus fellegvára, is díszbe öltözött. Az emberek több, mint fél óraja vonulnak, rengetegen vannak. És én csodálom a hitüket. Magam is keresztény volnék, evangélikus, így ezekenek az egyházi énekeknek a többségét én is ismerem. Csodálatos azonban, hogy sokan egészen Erdély legtávolabbi szegleteiből is eljöttek, hogy együtt ünnepeljenek. Ez szerintem csodálatos.
A debreceniek teljesen természetesnek veszik, hogy az ünneplő tömeg miatt több órára le kellett zárni a belvárost. Budapesten már egy félórás akadály is hihetetlen indulatokat vált ki a lakosokból, de itt, úgy tűnik, nem bánják. Én sem bánom, pedig emiatt el kell gyalogolnom a Bem térig :-)

Tegnap megérkezett a postával a nyomtatóm patronjaihoz való töltőkitt, és ma kellően bátornak éreztem magam ahhoz, hogy megpróbáljam újratölteni őket. Reggel a feketével küzdöttem, gondoltam, alaposan átolvasom az útmutatót, nehogy valami végzetes hibát kövessek el. Át is böngésztem előbb angolul, majd a biztonság kedvéért magyarul is, majd hozzákezdtem a feladathoz. Azt azonban nem írta a leírás, hogy a csomagban található kesztyűt húzzam fel, így első mozdulattal csupán néhány feketés-szürkés folttal lettem gazdagabb. OKé, próbáljuk meg újra, most már kesztyűben. Lecsavar felszív befecskendez stb. És most jön a dolog műszaki része, resetelni kell a printer ink sensorját :))))) Ehhez a remek művelethez szükség van egy rendkívül bonyolul lépéssorra, amelyre egy internetes fórumon akadtam rá. Igaz, nem pont az olyan típusú nyomtatóhoz írták, mint az enyém, de kipróbáltam és működött! Röviden így írható le ez a lépéssor: kihúz, gomb lenyom, bekapcsol, másik gomb 2x lenyom, +1-re állít, felnyit, patront kivesz, kikapcsol, bekapcsol, lenyom, patron betesz, nyomtat, kikapcsol, bekapcsol és már kész is :-) Ha valakinek szüksége van ennél részletesebb leírásra, szívesen elküldöm neki az általam már kétszer letesztelt parancsokat.
Délután a színes tintával próbálkoztam. (Közben kinéztem az ablakon és a menet elvonult... majdnem egy óráig tartott) Ez már bonyolultabb volt egy csöppet, hiszen 3 színt kellett a megfelelő helyre betölteni. Eddig nem is volt gond. Minden töltés után gondosan kimostam a fecskendőt, nehogy keveredjenek a színek. A végén viszont elcsesztem az egészet: kész!- kiáltottam fel magammal és ezzel le is rántottam a kesztyűt, majd döbbentem vettem észre, hogy a patron szélére kifolyt tinta szép egyenletesen oszlott el az ujjaimon. Még jó, hogy péntek van, mert ez nem jön le egyhamar! INK-ább nem is mondok semmit...

Matracdilemma

Tudatos vásárló lévén szeretek előre tájékozódni arról a termékről, amit megveszek, illetve a konkurencia hasonló termékeiről is. Mint modern korban élő személy pedig általában az Internetet választom kutatásom színteréül. Így most, amikor elhatároztam, hogy megtalálom azt a matracot, amin végre frankón fogok aludni szintén felbarangoltam a világhálóra, hogy más emberek tapasztalatai és a kínálat megtekintése által felvilágosuljak a témával kapcsolatban. Nem tudtam, hogy kemény fába vágtam a fejszémet. Először is ki kell találni ugye a méretet. Ez még egyszerűnek tűnhet, de nem az. Az az ágy(?), amin most alszunk ideiglenes 145 cm széles. Bár ha jól meghúzzuk magunkat, elférünk, de én nem vagyok az az összebújva-alvós típus, jobb szeretem, ha a testrészeim kényelmesen elhelyezkedhetnek körülöttem. Egyértelmű tehát, hogy a 140 cm-es matrac az lófitty,  csak olyanoknak ajánlott, akik vagy 30 cm szélesek, vagy csak és kizárólag szorosan összebújva szeretnek aludni...nézzük tehát a 160 cm-t, mert az a következő általános méret. 160 cm, hm... elég jónak tűnik, elfér a kezem, lábam, még fel is tudom húzni a térdem embrionális pozícióba, ami köztudottan a legpihentetőbb a gerincnek (feltéve hogy egy kispárnát teszel a két térded közé... nos, én a takarót használom e célra). A 160-as matrac kudarca azonban akkor következik be, ha mondjuk mindkét ember embrionális pózban szeret alukálni. Ilyenkor ugyanis vagy a popójuk ér össze - amennyiben háttal fekszenek egymásnak -, vagy pedig a térdük - amennyiben szemben. Tudom, apróságnak tűnnek ezek a gondok, de hosszútávon akár egy házasság is rámehet! Gondoljuk csak el: a feleség vagy a férj nem tudja kipihenni magát, rosszkedvű, nem lehet hozzászólni, veszekszenek és már kész is a baj! Nézzük a következő méretet inkább, hiszen a matracra nem igaz, ami sok más dologra igen, hogy nem számít a méret... A 180 cm széles ágybetéten már akár keresztbe is lehet feküdni, amit ugyan nem hiszem, hogy kipróbálunk, de nem árt erre az eshetőségre is felkészülni (igaz, Öcsiből lelógna 6 centi...) Ennél a matracnál már akár mindkét fél feküdhet felhúzott térddel, nem lesz belőle probléma.Tökéletes, kényelmes, nem csak 30 centi széles embereknek... a hiba azonban nem az ön készülékében van, hanem a hálószoba méretében... Mert mi van, ha túl nagy az ágy? Nem marad hely a kis éjjeliszekrénykének, ami nekem elengedhetetlen kelléke az alvásnak. Ezen tárolom az éjszakai papírzsebkendő-gyűjteményemet, allergia spray-t, füldugót, krémeket, hajcsatokat és még rengeteg más haszos dolgot, ami nélkül nem lehet elaludni. Itt tartok tehát az ágy méretét tekintve, hezitálva a 160 és 180 cm széles ágy között. Még jó, hogy a hosszúság adott: 200 cm. Hm, milyen lenne egy 220 cm-es ágyon aludni...? :-))))))

Még ha ezt a kérdést sikerülne is eldöntenem, még mindig ott van a matrac töltete. Már nem csak a hagyományos rugós matracokat gyártják ugyanis, hanem készül matrac kétféle rúgószerkezettel (Bonell- és táskarugó), hideghabból, kaucsuk-alapú izéből, kókuszból és a NASA által kifejlesztett memory foamból (tökre tetszik a magyar neve: emlékezőhab :)))) Ahhoz, hogy megtudja az ember lánya, mi is a jó neki, egyrészt ki kell próbálni az üzletben - 3-5 percet heverészve egy-egy matracon -, másrészt pedig össze kell vetnie alvási szokásait és testsúlyát az egyes töltetek által kínált komfortokkal. Tekintve, hogy oldalt alszom és nem vagyok (kiemelkedően) nagy testsúlyú egyén, azért nekem a kókuszrosttal megerősített matracok szóba sem jöhetnek a keménységük miatt. Iszonyatósan nyomnák a csípőmet és a vállamat, és reggel valószínűleg hátfájással ébrednék. Öcsinek viszont, aki nagyobb testsúlyú, nem lenne rossz egy keményebb ágybetét, főleg hogy ő háton-oldalt alvó. A rugós matracok ellenben Öcsiből elég egyértelmű tiltakozást váltanak ki néhány korábbi rosszabb tapasztalat miatt, hiába próbálom tehát meggyőzni, hogy a rendkívüli pontrugalmassággal bíró táskarugós matracok nagyon jól alátámasztják a gerincet. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban hajthatatlannak bizonyult. Tehát a kókuszrost és a rugó kikerült a dobozból. Nézzük a többit. A PUR-hab és a latex (a már említett kaucsuktermék) antiallergén, mivel nem telepszenek meg benne a szemét kis poratkák. Szuper! Ez kell nekem! Az aloe verás huzatot parasztvakításnak tartom, ezért ezzel nem is foglalkozom, viszont a téli-nyári oldal megfontolandó. A téli oldalon gyapjúréteg várja a melegedni vágyókat pl. engem. Ezt még megfontoljuk. Még mindig itt maradt a NASA által kifejlesztett emlékezőhab, ami megintcsak parasztvakítás-szagú, de azért adjunk neki egy esélyt. Menjünk, próbáljuk ki! 2-3 perc elég is volt, hogy rájöjjek, ezt a remek emlékezőképességgel megáldott habot nem nekem találták ki (talán mert nem vagyok űrhajós...). A vívmány lényege, hogy a hab felveszi a test alakját, és csak nagyon lassan áll vissza az eredeti állapotába. Olyan, mint egy stresszlabda... vagyis leginkább ahhoz hasonlíthatnám. Tehát ha mondjuk ráülsz és gyorsan felállsz, még látod, a hátsód helyét az ágyon. Ez egy sima habmatracnál nem így van, hiszen veled együtt mozdul a hab, csak akkor hajlik be, ha erő hat rá. Szóval az emlékezőhab elsőre elég kényelmesnek tűnt. Belesüppedtem a habba, körülölelt kissé, mintha az anyaméhben lettem volna. Ejha, gondoltam, ez nagyon frankó... a gond akkor kezdődött, amikor úgy döntöttem, átfordulok a másik oldalamra. Megfordultam, ami elég nehezen ment, hiszen ki kellett kászálódnom az előző testhelyzetem alatt keletkezett gödörből, majd megfordultam, és éreztem, hogy egy kis gödörben fekszem (amit az előbb "okoztam" magam alatt), és hogy az emlékezőhab nagyon emlékszik még az előző helyzetemre, mert csak nagyon lassan reagált az új szitura. Ekkor eldöntöttem, hogy nekem egy kiváló memóriájú ágybetét helyett inkább egy gyors reakcióidejűre lenne szükségem. Így a memor foamot is kilőttem, mivel egy éjszaka legalább 10-szer megfordulok, és ez csak az a szám, amiről tudok!

Itt tartunk tehát. Hátra van még néhány fekvőpróba, de bizton állíthatom, hogy ez a matracvásárlás nem egyszerű dolog, és mindenki időben kezdjen neki a tájékozódásnak vagy forduljon hozzám bizalommal. :)

Driving moral(e)

Hát ez hihetetlen. Most már pár hónapja vezetgetem az autókánkat, de egyszerűen nem tudom megjegyzés nélkül hagyni a magyarországi közlekedési morált. Mindenki türelmetlen, mindenki előrébb akar jutni, mint ahogy az lehetséges, és ennek köszönhetően még nagyobb dugó alakul ki, ahogy az autósok bevágnak egymás elé a sávba. Különben is. Debrecenben mindig van valami építeni-szépítenivaló. Hol útjelzéseket festenek, hol közlekedési lámpákat javítanak... és örömmel látom, hogy az illetékesek minden héten lemossák a belvárosi padokat! Most éppen a Nagytemplom mögötti akármicsodát javítják és fából készült padokat helyeznek a lépcsőkre. A belváros tiszta, és mivel az autók nem mehetnek be, ezért nem is olyan büdös :) Jön a kék villamos, felszállnak az emberek... actually, szombaton egy 200 fős násznép szállt fel a villamosra. Elég mókás volt. A vendégek gyülekeztek a templom előtt, megvolt a szertartás, majd érkezett két különvillamos, ami a násznépet elszállította a Nagyerdő irányába. Visszatérve az autósokra: egyszerűen érthetetlen számomra, miért kell a városban 70-80 km/h-val hajtani, kikanyarodni a szabályosan közlekedők elé, a gyalogosok közé hajtani a zebrán, kisteherautóval 130-cal száguldani az autópályán vagy elgázolni a robogóval közlekedő tanítványomat. A kerékpárosok pedig szinte a lehetetlenre vállalkoznak, ha a Péterfia ill. a Simonyi utcán akarnak tekerni, hiszen középen a villamos, az út szélén pedig a parkoló autók akadályozzák az autósokat, hogy előzéskor biztonságos oldaltávolságot tartsanak. Nagy szerencse, hogy a Böszörményi úton, ahol én valószínűleg közlekedni fogok bringával, van kiépített kerékpárút. Azt még nem tudom, hol fogom itt tárolni a bringát, hiszen az épületbe tilos behozni, az udvarra pedig nem tudom, hogy lehetne betolni... de majd kigondolom.

Remélem, hamarosan bekövetkezik, amikor már ezen kell problémáznom. A konyhabútorunk beszerelve, igaz, a gépek még nincsenek bekötve, de az sem lesz már soká. A jövő héten a villanysütő is megérkezik! Jelenleg a villanyossal folynak a tárgyalások a spotlámpák és egyéb világítótestek felszerelésével kapcsolatban. Így a költözés szaga már a levegőben van. :-)

Szombaton bowlingozással egybekötött ivásra voltunk hivatalosak Öcsi kollégáinak, az urológiás nővéreknek a jóvoltából. Nagy szerencse, hogy kiváló memóriám van, így gyorsan megjegyeztem mindenkinek a nevét. Ez az első lépés ahhoz, hogy jófejnek tartsanak. Ha valakit a nevén szólítasz, az sokkal közvetlenebb, mintha bénán próbálnád kikerülni a néven nevezést, tekintve, hogy nem vagy benne biztos, hogy Józsi, Pisti, Gyuszi vagy Imi az illető. Szóval ennek a kivételes képességemnek (amit nagymértékben támogatott az a tény, hogy a bowlingpálya kijelzőjén ott volt mindenkinek a neve...) és amúgy is barátságos és közvetlen természetemnek köszönhetően hamar beilleszkedtem a csapatba. A játék ízére is hamar ráéreztem, így hamarosan nem én voltam a legbénább a csapatban. A bowling után a kocsihoz mentünk, ahol kisebb terüljasztalkám várt minket. Akadt ott gyümölcslé, vilmos, chips, csörögefánk, kolbászka... Ezután dartsozni indultunk, de a Darts Klubban éppen ZK rendezvény volt, ezért továbbhajtottunk a Cactus Pubba karaokezni. Én persze vezettem, így nem ittam egy kortyot sem, cserébe nem vittem kabátot, így ha spicces nem is, de náthás legalább lettem a végére. (Ez a megfázás gyakorlatilag május eleje óta tart. Igazából azért jó, mert így nem érzem az allergiámat.) A karaoke nem úgy sült el, ahogy vártuk, mert rengetegen voltak (javarészt tankcsapdaimádó részeg pasik), így semmi olyat nem tudtunk kérni, ami a szánk íze szerint való lett volna. 1-kor távoztunk Öcsivel a helyről, mert még haza kellett vezetni ugyebár. Már egyáltalán nem okoz nehézséget sötétben vezetni, ezzel ellentétben a városban eltévedek néha :(

Az MR2-t hallgatom, és a La Roux-tól szól az In For The Kill. Hogy ez mekkora egy tré szám. Nehogy meghallgassátok! Ennél sokkal jobb énekesek voltak a Cactus Pubban :-))))))))

Május 5.

Sok minden történt az elmúlt héten. Megalakult a Bajnai-kormány, egy új influenzavírus ütötte fel a fejét Mexikóban, a cigáyngyilkosságokban tovább nyomoz a rendőrség, elkezdődtek az érettségik és megkaptam a tanári képesítő dolgozatom értékelését. Természetesen jeles lett, tele dicsérettel. Két dolog volt összesen, amit szóvá tett a konzulensem. Az egyik, hogy nem csatoltam a kérdőívet a dolgozathoz (basszus, pedig TÉNYLEG akartam, csak akkora kapkodásban voltam, mivel postán adtam le, ezért rá kellett számolnom vagy 4 napot a határidőre), a másik pedig valamelyik fejezet címe, ami túlságosan szűk értelmezésű volt a benne foglaltakhoz képest... Eh, ez utóbbi szerintem csak azért kellett, hogy legyen már valami negatívum is a sok dicséret mellett :-))))

Hétvégén Banán voltunk. Nagyikámnak 80. születésnapját ünnepeltük, illetve apa is most töltötte az 52.-et, na meg anyák napja is volt. Így gyakorlatilag mindenkit ünnepeltünk. Jelen volt a két nagymama, szüleim, kisebbik húgom (a nagyobbik állítólag dolgozott, de most éppen megint nem áll szóba a családdal, úgyhogy szerintem inkább ezért nem jött el...), a pasija, Lacus; keresztanyám; apu keresztanyja, aki afféle pótnagymama ; Öcsi és persze én. Jó kis családi rendezvény volt, a mama még akkor is könnyezett a meghatottságtól, amikor estefelé hazavittük.

Kocsival mentünk Banára, ez volt az első ilyen hosszú utunk (343 km) a kisautóval, de nem volt probléma. Odafelé én vezettem végig, visszafelé pedig Öcsi. Odafelé Budán volt egy kis gikszer, mert mindenki ment az M7-es felé, így az Erzsébet híd budai hídfőjétőlk egészen az M1-es lehajtójáig lépésben mentünk. De ezen kívül semmi nem történt :-) A tempomat nagyon jól jött, kényelmes úgy vezetni, hogy csak a kormányt kell forgatnod. Otthon várt minket a fincsi halászlé, ami olyan jól sikerült, hogy apa még másnap is háromszor megdicsérte, ami őt ismerve világrekordnak számít dicséretben. Hétvégén otthon sikerült összeszednem valami megfázást, nem tudom, mitől, mert a légkondit szinte alig használtuk. Még az üzemanyaggal is spórolunk. Vasárnap korán indultunk vissza, így szerencsére kikerültük a hétvégi visszamenő forgalmat, és már 5-re Szoboszlón voltunk. Elég vicces, hogy egy tank benzinnel megjártuk ezt az utat (kb. 10 ezer Ft), ami kettőnknek vonattal való utazással számolva több, mint 20 ezer lett volna. Így hogy védjem a környezetet??? Nincs rá anyagi lehetőségem. Az autó kényelmesebb, gyorsabb, olcsóbb...csak a környezetszennyezés szól ellene, és ez sajnos elég kevésnek bizonyul.

A héten már kicsit jobban vagyok náthailag, bát még nem az igazi. Megérkezett a konyhabútor, most a gépeket várjuk, hogy végre be lehessen szerelni, és lehessen költözni. Fél éve lakunk Szoboszlón, de egyszerűen képtelen vagyok megszokni ott. Vendégnek érzem magam, és ez valószínűleg mindig így maradna. Ezért is jó, ha végre beköltözünk. Arról nem is szólva, hogy nem kell 6-kor felkelnem, ha 10 előtt van órám. Most sajnos így megy a dolog, mivel Öcsinek fél 8-ra kell mennie a klinikára, és ahhoz, hogy kocsival jöjjünk együtt, nekem is korábban kell bejönnöm. Nem arról van szó, hogy ne ütném el az időt az irodámban (pl. ma blogírással), hanem egyszerűen ANNYIRA szeretnék még aludni!

Már-már hobbimmá vált megnézni, hogy milyen jeles múltbeli események történtek a jelen hétköznapinak tűnő napjain. Így arra eszmélek rá, hogy minden nap egyedi és egyszeri, különleges, még ha most nem is tudunk róla, csak 50-100 év távlatából visszatekintve látjuk meg jelentőségét.

Nézzük tehát, mi minden történt május 5-én!

73 éve született Lázár Ervin, író, újságíró. Ami először eszembe jut róla, az a Bab Berci kalandjai. Boszondér vagy Tünkány. Imádtam, ezerszer elolvastam. Egyszer egy könykiárusításon megvettem a Csillagmajort. Kis történetek voltak benne: aranyosak, gyermekiek, mégis valami olyan mélyről jövő bölcsességből építkeztek, amit a legtöbb ember már nem ért vagy nem értékel. Ami miatt még rendkívül hálás vagyok Lázár Evinnek az az, hogy részt vett a Digitális Irodalmi Akadémia megalapításában, ami minden nethozzáféréssel rendelkező magyarszakos hallgató álma :-))))) Részlet a Bab Berciből:

"A kővirág csak hallgatott, szelíd bánat töltötte el. Egy szép napon aztán észrevette, hogy nincs már a kertben egyetlen virág sem, csak ő virul Bab Berci ablakában.
– Mind elhervadtak a virágok – mondta Bab Bercinek.
Bab Berci gyanakodva kapta föl a fejét.
– Na és – mondta –, örülj neki, hogy te virulsz és pompázol.
A virág egy darabig hallgatott, aztán csendesen így szólt:
– Kedves Berci, ne haragudj! Én is szeretnék elhervadni.
Bab Berci lehajtotta a fejét.
– Talán az volna a legjobb, ha fognám a kalapácsot, és összetörnélek – mondta, de egy csöpp harag sem volt a hangjában. – Tudod mit, visszaviszlek a kövek közé, ahonnan hoztalak.
Hóna alá kapta, visszavitte a kőgörgeteges hegyoldalba.
– Itt aztán majd elhervadsz. Lehet, hogy ezer év is kell hozzá – mondta –, amíg egyetlen porszem leszel. És akkor majd talán igazi virág is lehet belőled.
Hátat fordított, nem köszönt, vissza se nézett, ment egyenesen haza. És maga sem tudta, miért, nagyon fájt a szíve. Vajon miért fájhatott?"

105 éve halt meg Jókai Mór. A nagy mesemondó, akit nagyon szeretünk, de azért valljuk be őszintén, nagy megkönnyebbülés a jelenkor ifjúságának, hogy újraírják műveit. Kissé emészthetetlen leírása a Vaskapuról az Aranyemberben még a legelszántabb fiatal olvasót is egy életre elkedvetlenítik, és soha a büdös életben nem fog a kezébe klasszikus irodalmat. Bevallom, hogy amikor a Kőszívű ember fiai kötelező volt, nem is olvastam el, csak diafilmen néztem meg, és jóval később olvastam csak el a regényt. Szerintem megérte várni. Jó lenne, ha a sok okos kissé átgondolná, milyen irodalmi műveket olvastat először a gyerekekkel...

Ma van Radnóti születésének 100. évfordulója is. Állítsunk neki emléket egy kis versolvasással, a magyar irodalom egyik legszebb szerelmes versével.

TÉTOVA ÓDA

Mióta készülök, hogy elmondjam neked szerelmem rejtett csillagrendszerét; egy képben csak talán, s csupán a lényeget. De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét, és néha meg olyan, oly biztos és örök, mint kőben a megkövesült csigaház. A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött s zizzenve röppenő kis álmokat vadász. S még mindig nem tudom elmondani neked, mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom, óvó tekinteted érzem kezem felett. Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom. És holnap az egészet ujra kezdem, mert annyit érek én, amennyit ér a szó versemben s mert ez addig izgat engem, míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó. Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, - mit mondjak még? a tárgyak összenéznek s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab az asztalon és csöppje hull a méznek s mint színarany golyó ragyog a teritőn, s magától csendül egy üres vizespohár. Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm, hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár. Az álom hullongó sötétje meg-megérint, elszáll, majd visszatér a homlokodra, álmos szemed búcsúzva még felémint, hajad kibomlik, szétterül lobogva, s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben. Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág, de benned alszom én is, nem vagy más világ, S idáig hallom én, hogy változik a sok rejtelmes, vékony, bölcs vonal                                                hűs tenyeredben. 1943. május 26.

És a végére még kér évforduló:

744 éve született Dante Alighieri. Róla nem sokat tud az átlag ember csak hogy olasz volt és írt a pokolról :-)))))) Az egyetlen kérdés, ami foglalkoztat vele kapcsolatban, hogy TÉNYleg szerette-e Beatricét....Íme tőle az egyik kedvenc idézetem:
"Még ha fél lábbal a sírban állnék is már, akkor is tanulnék."

196 éve született Søren Kierkegaard, dán író, filozófus. Na, tőle még semmit sem olvastam, de először gimiben hallottam róla, a szeretett magyartanárom által. És nem régen, amikor újra megnéztem a Men in Trees-t. :-)) Ezt a hiányosságomat hamarosan pótlom.