A hosszantartó hallgatásom feletti csalódottság kezd elburjánzani némely ismerőseim körében, úgyhogy úgy döntöttem, egy újabb bejegyzéssel gazdagítom blogom tárházát. Sajnos mostanában túl kiegyensúlyozott vagyok ahhoz, hogy mindenféle őrültségeimről számoljak be, és a napi mérgelődéseken kívül semmi érdemleges nem történik. De - ahogy Tibi is megmondta - a blog önmagát írja, csak el kell kezdeni, úgyhogy csak lesz belőle valami.
Egyéni vállalkozóként szerencsére nem sok időm marad az elmélkedésre. Mostanában Dice is kevesebb energiámat emészti fel, ahogy nő, úgy komolyodik, itthon lehet hagyni, nem szedi szét a lakást stb. Azért a kis hülyeségei megmaradtak. Például lehetetlenség leszoktatni a zsebkendők rendszeres és módszeres megcsócsálásáról, a játékok és párnák kibelezéséről, a papírok apró fecnikre tépéséről, a szőnyegek begyűjtéséről, a zuhanyból ivásról és hasonlókról. A zsepimániáját olyan szintre fejlesztette, hogy amikor mellettem fekszik az ágyon, sunyi fejjel, úgy tesz mintha aludna, aztán egyre közelebb és közelebb mászik... és egyszer csak óvatosan, nehogy észrevegyem, kihúzza a zsebemből a zsepit. A másik akciója, hogy beszalad a hálóba, és fejest ugrik az ágyba...befúrja a fejét a párnám alá, mert tudja, hogy ott tuti talál pár zsepit. A kis rohadék. :-)
Imád tévézni, főleg a kutyás műsorokat szereti: Cesar Millant vagy a Dogs 101-t. Olyankor TÉNYLEG nézi a tévét, sőt van, hogy odamegy és megszagolja vagy megnyalja a kétdimenziós kutyahavert.
Ja igen, hát a kutyák. Meg a gyerekek. Azok a gyengéi. Rudi leginkább. Szívszerelme. Már ha csak kimondom a nevét, megőrül. Sőt, ha Ágota hív telefonon, akkor is megőrül... nem tudom, honnan tudja, hogy kivel beszélek (ez hülye kérdés, mert sokkal élesebb a hallása, és tutira hallja a hangját a telefonban...), de tudja, és várja őket. Odamegy az ajtóhoz, nyüsszög. Ágotával meg is beszéltük, hogy ez a két kutya ellát minket egy életre való kalanddal... legutóbb amikor itt jártak, kiengedtük őket az utcára, merthogy Rudi úgyis visszajön, Dice meg majd követi. Hát nem így lett. Mind a ketten elszeleltek a sötét, sáros utcában, és mivel ilyen remekül kivilágított, fantasztikus útburkolattal ellátott helyen lakunk, öröm volt utánuk rohanni. Először a Hollós utcánál láttuk őket szaladgálni, de mivel tök sötét volt, szem elől vesztettük őket. Aztán előrohantak, és minket nagy ívben kikerülve és leszarva az üres kertek felé vették az irányt. Rettegtem, mert sok arra a pocsolya, és Dice egyik legkedvencebb bunkóskodása az, amikor teljes erejéből szaladgálhat a pocsolyában, oda-vissza, oda-vissza. Főleg akkor élvezi ezt, amikor frissen van fürdetve, mély és koszos a pocsolya és rászólok, hogy nem szabad. Szerencsére ez alkalommal Dice kihagyta a pocsolyát. Nem tudom, Rudinak akart-e imponálni, vagy csak más kötötte le a figyelmét, de nem mászott bele. Cserébe viszont olyan messze elmentek, hogy Ágota, aki nem ismerte úgy a környéket, mint én, aki már-már menetrendszerűen szoktam errefelé kergetni a kutyámat, egészen kétségbe esett, és elhatározta, hogy beül az autóba és Rudi keresésére indul. Próbáltam lebeszélni a tervéről tudván hogy arrafelé gyakorlatilag nincsenek utak, de már annyira begőzölt, hogy beszállt a kocsiba, és a motor járatásával és fel-le autókázással próbálta Rudit gyorsabb visszatérésre ösztönözni. Azt el is felejtettem, hogy nem kis megdöbbenésünkre Dice időközben visszatért, neki általában 10 perc kóborlás elég, utána már kétségbeesetten keresi, hogy hol a manóban vagyok. Gyorsan pórázra vettem, nehogy megint Rudi után iramodjon, és a szürkületben láttam, hogy Rudi az egyik kertben lakó, és elég sokat csavargó pincsifélével hancúrozik. Közben Ágota tett egy kört a kocsival... azaz tett volna, ha nem ragadt volna be autóstul a térdig érő sárba, amitől csak még idegesebb lett. Rám ekkor már valami sztoikus bölcsek által is megirigyelendő nyugalom szállt, úgyhogy kikötöttem Dice-ot egy fához, aki ezt nagyon rossz néven vette. Ennek ellenére mostanában néha alkalmazom ezt a módszert, amikor köcsögösködik és tojik a fejemre, ha hívom. 1-2 perc kikötés után azt se tudja, hogy imádjon :) Szóval Dice-ot kikötöttem, és próbáltam Ágotát kihúzni (vagy inkább kitolni) a slamasztikából. Nem ment. Vagy a kardió edzések hiánya vagy a nagy sár volt az oka, de inkább ez utóbbira szavazok. Már csak azért is, mert ezek után hazamentem, és hívtam a szomszéd srácot, aki élsportoló, és ő sem tudta kitolni. Amíg ők letten Ágotával kartonpapírból rámpát építettek az autó alá, én elindultam Dice-szal Rudit megkeresni. Meg is találtam, pont azon a helyen huncutkodott a pincsivel, ahol Dice is szokott vele játszani. Lehet, hogy tüzelt, nem tudom, mindenesetre Rudit alig tudtam odahívni és elkapni. Szerencse, hogy nálam volt Dice, mert így legalább egy minimális hajlandóság volt benne, hogy a közelembe jöjjön. Miután befogtam a két kutyát, visszamentem a kocsihoz, amit közben szerencsésen kiemeltek a sártengerből, és Ágota nem kis hálálkodásai közepette a szomszéd már éppen a gumicsizmájáról vakarta le a három réteg iszapot. Rudi nem kevésbé szenvedte meg a csavargást. Szőrébe mindenhol beleragadt a sáros iszapos dzsuva, és szerencsétlenségére - vagy még inkább Ágota szerencsétlenségére - az ő szőre nem öntisztuló.
Másnap Ágota beszámolt arról, hogy a cipőjét, a kocsit és Rudit is órákig suvickolta...
Hát ilyen, és ehhez hasonló kalandokra számítson az, aki kutyát tart.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése