Nem kell nagyon kényszerítenem magam, hogy az adriai nyaralásról írjak, hiszen most itt éppen borult az ég, és a hőmérséklet is 20 fok alatt van, ezért nagyon jól esik felidézni a múlt hetet, a horvátországi nyaralás egyes mozzanatait.
Először is az útról. Öcsi szüleivel mentünk autóval, az út kb. 9 és fél óra - lett volna, ha nem érkezünk túl korán, és nem kell Splitben 2 órát várnunk a kompra. Ezért nagyon későn és fáradtan értünk a szállásra, aznap már csak egy vacsorára tellett az erőnkből, még a tengert sem néztük meg.
A helyszín maga Brač sziget Supetar nevű falucskája (város?), ami fura kettősét alkotja az igazi tengerparti üdülőhelyek és az elhagyott kis halásztelepülések hangulatának. A környezetet nagyrészt az olajfa-ültetvények, füge és pálmafák sora, hatalmas levelű aloék, levendula, rozmaring illata, a fehér mészkövek és a kék tenger alkotja. Szerencsére a szigeten már nyoma sincs a Splitet körülölelő, impozáns, ám meglehetősen kihaltnak tetsző Dinári-hegység mészkőkarsztjainak, mindenhol üde zöld növényzettel találkozik az odalátogató.
A horvátok joviális népnek tűnnek, vezetési kultúrájuk ugyanúgy a bányászbéka segge alatt van, mint a magyaroké. Irányjelzőt nem, kürtjelzést annál nagyobb örömmel használnak. Akárha olaszok lennének. Amúgy úgy tűnt, kedves, vendégszerető emberek, bár a nyaralóövezet személyzete nem igazán mutat reprezentatív mintát az ország lakosságáról.
Brač egyébként a dél-dalmát szigetek legnagyobbika, 394 km2 (szóval csak a többihez viszonyítva nagy). A "fővárosa", Supetar igazán aranyos kis település, bár semmi érdekes látnivaló nincs itt. Se egy műemlék, se egy múzeum. Az egyetlen látnivaló a kikötő, a templom és a mauzóleum (valami gazdag család síremléke a kikötőben).
Az egy hét is ebben a hangulatban telt. Igazából nem volt mit csinálnunk, a parton való egésznapos heverészés pedig nem tartozik Öcsivel az imádott tevékenységeink közé :-) Úgyho
gy a hét vége felé már kicsit szenvedtünk az unalomtól.
Még a helyi finomságokat sem igazán tudtuk kipróbálni, mert Öcsi szülei félpanzióra fizettek be, így a reggeli-vacsora adott volt, napközben pedig nem igazán voltunk éhesek. Az étkezések elég bőségesek voltak, főleg a vacsora, ami svédasztalos rendszerben volt megoldva, és mindig legalább 10 féle ételből lehetett választani. Igyekeztem minden halat és tengeri herkentyűt megkóstolni, mert köztudottan rajongok az ilyesmikért :-) Szóval az étkezésre nekem nem volt panaszom. Öcsi kicsit hiányolta a rántott csirkét.
A nyaralást összegezve kettős élmény volt bennem. Egyrészt azt hiszem, alapvetően tetszene az ország, ha egy kicsit mélyebben belelátnék, de a medencés tengerparti üdülőhelyek nem az én világomat adják, ezért nem is igazán volt élmény a hely, bár gyönyörű volt minden. Ez a kettős érzés végig megmaradt: egyrészt éreztem, hogy minden nagyon "mű" (pálmafák, fehér sziklák - amiket mellesleg úgy hordtak a partra), másrészt viszont úgy gondolom, ennél sokkal több rejlik Horvátországban, és szívesen megismerném mélyebben a kultúrát és azt a világot.
Ja, és legközelebb nem hagyjuk ki Diocletianus császár spliti palotáját sem...
Először is az útról. Öcsi szüleivel mentünk autóval, az út kb. 9 és fél óra - lett volna, ha nem érkezünk túl korán, és nem kell Splitben 2 órát várnunk a kompra. Ezért nagyon későn és fáradtan értünk a szállásra, aznap már csak egy vacsorára tellett az erőnkből, még a tengert sem néztük meg.
A helyszín maga Brač sziget Supetar nevű falucskája (város?), ami fura kettősét alkotja az igazi tengerparti üdülőhelyek és az elhagyott kis halásztelepülések hangulatának. A környezetet nagyrészt az olajfa-ültetvények, füge és pálmafák sora, hatalmas levelű aloék, levendula, rozmaring illata, a fehér mészkövek és a kék tenger alkotja. Szerencsére a szigeten már nyoma sincs a Splitet körülölelő, impozáns, ám meglehetősen kihaltnak tetsző Dinári-hegység mészkőkarsztjainak, mindenhol üde zöld növényzettel találkozik az odalátogató.
A horvátok joviális népnek tűnnek, vezetési kultúrájuk ugyanúgy a bányászbéka segge alatt van, mint a magyaroké. Irányjelzőt nem, kürtjelzést annál nagyobb örömmel használnak. Akárha olaszok lennének. Amúgy úgy tűnt, kedves, vendégszerető emberek, bár a nyaralóövezet személyzete nem igazán mutat reprezentatív mintát az ország lakosságáról.
Brač egyébként a dél-dalmát szigetek legnagyobbika, 394 km2 (szóval csak a többihez viszonyítva nagy). A "fővárosa", Supetar igazán aranyos kis település, bár semmi érdekes látnivaló nincs itt. Se egy műemlék, se egy múzeum. Az egyetlen látnivaló a kikötő, a templom és a mauzóleum (valami gazdag család síremléke a kikötőben).
Az egy hét is ebben a hangulatban telt. Igazából nem volt mit csinálnunk, a parton való egésznapos heverészés pedig nem tartozik Öcsivel az imádott tevékenységeink közé :-) Úgyho
gy a hét vége felé már kicsit szenvedtünk az unalomtól.Még a helyi finomságokat sem igazán tudtuk kipróbálni, mert Öcsi szülei félpanzióra fizettek be, így a reggeli-vacsora adott volt, napközben pedig nem igazán voltunk éhesek. Az étkezések elég bőségesek voltak, főleg a vacsora, ami svédasztalos rendszerben volt megoldva, és mindig legalább 10 féle ételből lehetett választani. Igyekeztem minden halat és tengeri herkentyűt megkóstolni, mert köztudottan rajongok az ilyesmikért :-) Szóval az étkezésre nekem nem volt panaszom. Öcsi kicsit hiányolta a rántott csirkét.
A nyaralást összegezve kettős élmény volt bennem. Egyrészt azt hiszem, alapvetően tetszene az ország, ha egy kicsit mélyebben belelátnék, de a medencés tengerparti üdülőhelyek nem az én világomat adják, ezért nem is igazán volt élmény a hely, bár gyönyörű volt minden. Ez a kettős érzés végig megmaradt: egyrészt éreztem, hogy minden nagyon "mű" (pálmafák, fehér sziklák - amiket mellesleg úgy hordtak a partra), másrészt viszont úgy gondolom, ennél sokkal több rejlik Horvátországban, és szívesen megismerném mélyebben a kultúrát és azt a világot.
Ja, és legközelebb nem hagyjuk ki Diocletianus császár spliti palotáját sem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése