Reggeli után indultunk, nem siettünk. Arie amúgy is baromi lassan vezet. Útközben megálltunk Cseszneknél egy fotó erejéig, amit elég nehéz volt kivitelezni, mert egyrészt Apa egy talpalatnyi földet sem talált, ami ideális lett volna, másrészt a lányok nem tudtak tökéletesen pózolni. Végül - lesz, ami lesz alapon - elkattintottunk pár fotót, és továbbhajtottunk. A lapos területekhez szokott Arie-t igencsak igénybe vették a kacifántosan tekergő és meredek bakonyi utak.
A szállás nem volt valami fényes: egy nagy családi ház alagsori szintjében... de ezt találtuk így az utolsó pillanatban, mert Apa túl sokat válogatott (vajon kire emlékeztet közvetlen környezetemből...?) De legalább kellemes hűs volt, mert igencsak kifogtuk
a nyár melegebb napjait. Hétfőn a strandon voltunk. A Balatonfűzfői strand szuper! Mivel ez a rész nem tartozik a legkedveltebb nyaralóhelyek közé, ezért ellentétben Füreddel, Boglárral és Almádival nem volt tömegnyomor a parton. Találtunk egy szép, árnyas helyet. Momo felfújta a matracot, gyorsan le is fotóztam: szerintem olyan, mint egy guminő originál csomagolásban :-D
A Balatonnál rájöt
tem, hogy Apa öregszik. Régen, amikor tinik voltunk, alig tudtuk lerázni, nehogy állandóan velünk jöjjön a vízbe, most meg arra panaszkodott, hogy hideg neki a 24 fokos víz! Hiába, már ő sem a régi. Inkább kint maradt a parton, és elfoglalta szokásos alvós pozícióját a fa alatt a pléden, vagy Arie-val pinyóztak. Én is beálltam egy körre, de rájöttem, ez sem az én sportom. Inkább maradtam a napozásnál. Így a 3. nap végére már elég szép kis színt összeszedtem.
Este még volt egy kis kalandunk. Ria, Arie és én úgy döntöttünk, hogy lejárjuk a vacsorát. Elindultunk a ház fölött húzódó utacskán, remélve, hogy visszakanyarodik majd valahol a faluba. Csak mentünk és mentünk, a Balaton-felől már látszott, hogy vihar közeleg...villámlott is.
De az út csak nem kanyarodott semerre, hanem nyílegyenesen vágott keresztül a búza- és kukoricaföldeken. Ezért úgy döntöttünk, hogy alternatív útvonalat keresünk. Leszánkáztunk egy lankás lejtőn, átvágtunk egy éppen épülő ház üres telkén, végigmentünk pár utcán és már, ott is voltunk a főutcán. Sajnos azonban a falu utcái nem olyan párhuzamosak, mint egy paneldzsungelban, ezért frankón eltévedtünk. Hívtam Apát, de szerencsétlenül félreértettem, amit mondott: "menjetek a bolt felé..." Amit én úgy dekódoltam: "menjetek a BOB felé" (Szemben a hegyoldalon hatalmas BOB felirat díszelgett jelezve, hogy a nyári bob szerelmesei ott hódolhatnak szenvedélyüknek). Ez a félreértés fatálisnak bizonyult, így kénytelenek voltunk egy szimpatikus pizzériában érdeklődni. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy emlékeztem az utca nevére. A pizzás lány nagyon kedves volt: előkeresett egy helyi térképet, majd egy üres papírra rögtönzött útvonalat rajzolt, aminek nyomán sikeresen hazataláltunk. Ria be volt tojva a vihar miatt, de közben azon röhögtünk, hogy ha nem találunk haza, akkor hívunk egy taxit, és megmondjuk neki, hogy a 3. körtefánál balra, a csipkebokor tövében várjuk...
Másnap elmentünk Tihanyba. Felmentünk az apátsághoz, de látva, hogy mekk
ora a tömeg és sehol egy parkoló, visszakoztunk, megálltunk az apátság alatt és felsétáltunk. Az apátság még mindig szép. Még szerencse, hogy az Árpád-korral egybeesik a története, máskülönben hiányos történelmi ismereteimből kifolyólag nem igazán tudtam volna mit mesélni az ott található emlékekről. Igaz, hogy az avarokat nem nagyon tudtam elmagyarázni, bár igazából azt sem tudom, kik voltak, csak annyit, hogy sok régészeti lelőhelyük van Magyarországon :-)
Az apátság után k
örbejártuk Tihanyt, részben mert szép, részben pedig mert lángosost kerestünk. Végül találtunk egyet, letelepedtünk a sterilnek egyáltalán nem nevezhető padokhoz (na de milyen lenne már lángost egy Michelin-csillagos étteremben enni, nem?), és vártuk a csodát. Végül megérkezett! Hatalmas volt és nagyon finom is, majdnem olyan jó, mint amilyet én csinálok ;-) Riának és Arie-nak is ízlett, pedig Arie gyűlöli a tejfölt.
A finom falatok után újra felkerekedtünk, de a kálváriát már csak a legmenőbbek más
zták meg :-) Arie és én, na jó, Apa is jött, mert nem akart alulmaradni. Meg milyen már az, hogy egy 67 éves fel tud menni, ő meg nem? Mindenesetre érdemes volt felmenni! Aki arra jár, mássza meg ezt a kálváriadombot, mert gyönyörű a kilátás odafentről. Látszik az apátság, mögötte a Balcsi... tényleg szép. Sajnos a gyönyörű kőkereszteket 1960-ban 3 hét alatt a földdel tették egyenlővé. A domb tetején ma egyszerű kőkeresztek állnak, és egy halom kő - emlékül. Az apátságban is volt erről fénykép, szomorú volt látni, mi lett a szép emlékhelyből. A plébánia nagykönyvéből, 1960. május 3. "Zetort fogtak a stációk elé, amelyeket kötéllel a traktorhoz kötöttek, s meghúzatva, ledöntötték őket. A látvány megrendítő volt, a falu sírt. A pusztítás május 26-ig tartott: Áldozócsütörtök. A teherautók Veszprém irányába elhordták a keresztek kőanyagát, a kálvária helyéről minden eltűnt, semmi nem maradt ott, csak a keresztek mögött álló kőhalmok. A tihanyi kálváriának consummatum est. Bevégeztetett."
Tihany megjárása után Almádiban hűtöttük le magunkat, majd visszaindultunk a szállásra. Másnapra az idő is elromlott, így mindenki úgy érezte, itt az ideje visszaindulni Banára. Fűzfőt elhagyva várakozva lestem, hogy megcsillan-e még utánunk a Balaton kék vize. Ám a tó partján már nagyon sűrűre nőtt az erdő.
A szállás nem volt valami fényes: egy nagy családi ház alagsori szintjében... de ezt találtuk így az utolsó pillanatban, mert Apa túl sokat válogatott (vajon kire emlékeztet közvetlen környezetemből...?) De legalább kellemes hűs volt, mert igencsak kifogtuk
a nyár melegebb napjait. Hétfőn a strandon voltunk. A Balatonfűzfői strand szuper! Mivel ez a rész nem tartozik a legkedveltebb nyaralóhelyek közé, ezért ellentétben Füreddel, Boglárral és Almádival nem volt tömegnyomor a parton. Találtunk egy szép, árnyas helyet. Momo felfújta a matracot, gyorsan le is fotóztam: szerintem olyan, mint egy guminő originál csomagolásban :-DA Balatonnál rájöt
tem, hogy Apa öregszik. Régen, amikor tinik voltunk, alig tudtuk lerázni, nehogy állandóan velünk jöjjön a vízbe, most meg arra panaszkodott, hogy hideg neki a 24 fokos víz! Hiába, már ő sem a régi. Inkább kint maradt a parton, és elfoglalta szokásos alvós pozícióját a fa alatt a pléden, vagy Arie-val pinyóztak. Én is beálltam egy körre, de rájöttem, ez sem az én sportom. Inkább maradtam a napozásnál. Így a 3. nap végére már elég szép kis színt összeszedtem.Este még volt egy kis kalandunk. Ria, Arie és én úgy döntöttünk, hogy lejárjuk a vacsorát. Elindultunk a ház fölött húzódó utacskán, remélve, hogy visszakanyarodik majd valahol a faluba. Csak mentünk és mentünk, a Balaton-felől már látszott, hogy vihar közeleg...villámlott is.
De az út csak nem kanyarodott semerre, hanem nyílegyenesen vágott keresztül a búza- és kukoricaföldeken. Ezért úgy döntöttünk, hogy alternatív útvonalat keresünk. Leszánkáztunk egy lankás lejtőn, átvágtunk egy éppen épülő ház üres telkén, végigmentünk pár utcán és már, ott is voltunk a főutcán. Sajnos azonban a falu utcái nem olyan párhuzamosak, mint egy paneldzsungelban, ezért frankón eltévedtünk. Hívtam Apát, de szerencsétlenül félreértettem, amit mondott: "menjetek a bolt felé..." Amit én úgy dekódoltam: "menjetek a BOB felé" (Szemben a hegyoldalon hatalmas BOB felirat díszelgett jelezve, hogy a nyári bob szerelmesei ott hódolhatnak szenvedélyüknek). Ez a félreértés fatálisnak bizonyult, így kénytelenek voltunk egy szimpatikus pizzériában érdeklődni. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy emlékeztem az utca nevére. A pizzás lány nagyon kedves volt: előkeresett egy helyi térképet, majd egy üres papírra rögtönzött útvonalat rajzolt, aminek nyomán sikeresen hazataláltunk. Ria be volt tojva a vihar miatt, de közben azon röhögtünk, hogy ha nem találunk haza, akkor hívunk egy taxit, és megmondjuk neki, hogy a 3. körtefánál balra, a csipkebokor tövében várjuk...Másnap elmentünk Tihanyba. Felmentünk az apátsághoz, de látva, hogy mekk
ora a tömeg és sehol egy parkoló, visszakoztunk, megálltunk az apátság alatt és felsétáltunk. Az apátság még mindig szép. Még szerencse, hogy az Árpád-korral egybeesik a története, máskülönben hiányos történelmi ismereteimből kifolyólag nem igazán tudtam volna mit mesélni az ott található emlékekről. Igaz, hogy az avarokat nem nagyon tudtam elmagyarázni, bár igazából azt sem tudom, kik voltak, csak annyit, hogy sok régészeti lelőhelyük van Magyarországon :-)Az apátság után k
örbejártuk Tihanyt, részben mert szép, részben pedig mert lángosost kerestünk. Végül találtunk egyet, letelepedtünk a sterilnek egyáltalán nem nevezhető padokhoz (na de milyen lenne már lángost egy Michelin-csillagos étteremben enni, nem?), és vártuk a csodát. Végül megérkezett! Hatalmas volt és nagyon finom is, majdnem olyan jó, mint amilyet én csinálok ;-) Riának és Arie-nak is ízlett, pedig Arie gyűlöli a tejfölt.A finom falatok után újra felkerekedtünk, de a kálváriát már csak a legmenőbbek más
zták meg :-) Arie és én, na jó, Apa is jött, mert nem akart alulmaradni. Meg milyen már az, hogy egy 67 éves fel tud menni, ő meg nem? Mindenesetre érdemes volt felmenni! Aki arra jár, mássza meg ezt a kálváriadombot, mert gyönyörű a kilátás odafentről. Látszik az apátság, mögötte a Balcsi... tényleg szép. Sajnos a gyönyörű kőkereszteket 1960-ban 3 hét alatt a földdel tették egyenlővé. A domb tetején ma egyszerű kőkeresztek állnak, és egy halom kő - emlékül. Az apátságban is volt erről fénykép, szomorú volt látni, mi lett a szép emlékhelyből. A plébánia nagykönyvéből, 1960. május 3. "Zetort fogtak a stációk elé, amelyeket kötéllel a traktorhoz kötöttek, s meghúzatva, ledöntötték őket. A látvány megrendítő volt, a falu sírt. A pusztítás május 26-ig tartott: Áldozócsütörtök. A teherautók Veszprém irányába elhordták a keresztek kőanyagát, a kálvária helyéről minden eltűnt, semmi nem maradt ott, csak a keresztek mögött álló kőhalmok. A tihanyi kálváriának consummatum est. Bevégeztetett."Tihany megjárása után Almádiban hűtöttük le magunkat, majd visszaindultunk a szállásra. Másnapra az idő is elromlott, így mindenki úgy érezte, itt az ideje visszaindulni Banára. Fűzfőt elhagyva várakozva lestem, hogy megcsillan-e még utánunk a Balaton kék vize. Ám a tó partján már nagyon sűrűre nőtt az erdő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése