Esztergomi körkép

Ma Esztergomban voltunk. Esztergom. Strigonium. Solva. Mennyi név! A városnak legalább ennyi arca van. Jól ismerem, hiszen nagybátyám itt lakik a családjával, és a nyarakat mindig náluk töltöttem. Különösen az augusztus 20-a körüli banzájt szerettem: kirakodóvásár, kézművesek, törökméz és kakasnyalóka, este ír táncház és nosztalgiadiszkó. Mi más kell egy fiatalnak a 80-as évek végén, 90-es évek elején? Na ugye, hogy semmi. Aztán ott a vár. Meg a Bazilika. Mindkettő csodálatos, rejtélyes épület. Nagyon régen jártam már bennük, szinte örömujjongtam, hogy megint itt lehetek. A várat és a vármúzeumot gyönyörűen felújíották. Érdemes mindenkinek megnéznie. Sok értékes tárgy van kiállítva, további érdekességet a palota és a bazilika történelméből. A kilátás fentről pedig egyenesen mesés. Többször is körbementünk, fotóztunk innen, fotóztunk onnan. A kanyargó Duna ezüstös szalagja, a várost körülölelő hegyek és a város kis házacskái megismételhetetlenek.

A bátrak: Arie, Lacus, Apa és én, felmásztak a Bazilika kupolájába. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen hatalmas építménybe egy ilyen keskeny, kanyargó lépcső vezet fel. Minthacsak az egri minaretbe gyalogoltunk volna fel! 417 lépcső vezetett fel. Nem számoltam. Ki volt írva. Aztán Lacussal elgondolkodtunk, hogy biztosan azért, mert ha valaki mászik felfelé, és mondjuk 400 körül eltéveszti a számolást, akkor vissza kellene mennie, és elölről kezdeni az egészet. A kupola nem volt olyan félelmetes, mint gondoltam. Tériszonyomat leküzdendő, nem nyúltam a vékony korláthoz, és gyanakodva vizsgálgattam a lábunk alatt csöppet sem acélosnak tűnő deszkákat. A tériszonyomat némileg csökkentette, hogy a tátongó űr nem közvetlenül a lábam alatt húzódott, hiszen a kupola pereme jócskán kinyúlt alattunk a semmi fölé. De azért kellő tisztelettel méregettem a magasságot.
Mi még tovább is másztunk a harangtoronyba, ahol megtekinthettük az 5827 kilós nagyharangot. Elég félelmetes volt. Már csak azt nem tudom, hogy a manóba húzták ezt fel oda???

A Bazilika belülről csodálatos. Szívesen meghallgatnék egy orgonahangversenyt, amit az itteni orgonán mutatnak be. Megnéztem a Bakócz-kápolnát is, megint. Még mindig csodálatos. Nagyon tetszett továbbá, hogy volt a bazilikában egy kis rész, ami a turisták elől el volt zárva, és ahová csak egy imára lehetett betérni. Elképzelem, hogy a fohászkodó hívek között kattingatom a fényképezőgépem...hát, nem lenne szíves hozzá. Egyszóval ez egy nagyon jó ötlet.
Lementünk a kincstárba is. Nekem ez egy kicsit unalmas volt mondjuk, a sok arany izé meg bizé...jó, jó, volt amelyik nagyon szép volt. De a többség...hát, hogyismondjamcsak...szóval nem érdekelnek nagyon a csillivilli dolgok. Egyedül az ereklyék voltak egy kicsit érdekesek a csont-, fogdarabokkal és hajcsomókkal, körömdarabkákkal. Bár egy kicsit dilisnek is tartom emiatt a katolikusokat.

Hazafelé még bedobtunk egy fagyit. Mire én a kisadag feléig eljutottam, apa már el is nyalt egy nagyadagot. A beles. Momo meg legszívesebben szalonna- vagy sonkaízű fagyit kért volna. Sajnos, az nem volt.