Amióta Keletre költöztem, nagyon hiányzik a Nyugat. Aki huzamosabb ideig élt már mindkét országrészben, az tudja a különbséget csak igazán felismerni! Már írtam ezzel kapcsolatban például a Barabás Lőrinc-koncert kapcsán és egyéb hozzászólásokban is. Nyugaton minden más. A fű zöldebb, az emberek kedvesebbek, a házak szebbek, az utcák tisztábbak, és még a legeslegkisebb falu is ügyel az összképre. Keleten ez a fajta mentalitás sajnos még hiánycikk. Nem tudom, mikor tervezik importálni... de hamarosan kéne. Aztán ott van a becsületkassza, kéremszépen, hát az valami csoda. Sehol máshol nem találkoztam még vele. Itt viszont minden sarkon áll egy kis polc a szezon termékeivel (tavasszal barkaág, aranyeső, tulipánok, nárciszok; nyáron friss gyümölcsök; ősszel tök és téli termények - télen még nem jártam arra...), mellette egy kis befőttesüveg, rajta papírcetlin az ár. Mindenki bedobja az árat, és viheti a szajrét.
Öcsi szombaton érkezett Banára, megebédeltünk, felpakoltuk a kiskocsit, és to
vábbindultunk Csepregre a Hangya Panzióba. Én vezettem, szerencsére nem volt vészes a forgalom, ráadásul a GPS Csornánál lenavigált minket a főútról, és innentől a kukorica- és napraforgó-mezők között folytattuk utunkat Csepregig. Útközben elkapott minket egy nagyobb zuhé, így tiszta autóval érkeztünk a panzióhoz. Ez a panzió valami csoda. Egy kis gyöngyszem Csepreg városában. Kívül-belül tiptop, a személyzet szuperaranyos, a pizzájuk igenigen jó, van medence a gyerekeknek, szép udvar, csinos szobák, edzőterem, szauna, söröző, grillterasz... semmi más nem kell ahhoz, hogy az ember jól érezze magát. Ezenkívül Csepregen nem is igen van más vendéglátói
pari egység, csak szemben van egy kis kocsmaszerűség, ahol tavaly ősszel etünk egy jó kis hézi pizzát. A csapos egyszerűen imádnivaló volt! :-) Most nyáron kihagytuk a szembeszomszédot, mert annyi felé jártunk, hogy nem lett volna elég az idő. Viszont egy kisebb köpésre van Csepregtől Bük, ahol egymás seggébe érnek az éttermek és panziók. Na, mi pont ezért laktunk Csepregen! A második képen az udvar látható, a kisautónk a fa alatt parkol, a nagyautó mögött.
A szombati eső a legjobbkor jött, mivel - szerencse a szerencsétlenségben - elmosta a kőszegi Ostromnapokat, így a vár ostromát áttették vasárnapra. Vasárnapra tehát meg is volt a program: irány Kőszeg! Kőszeg Nyugat-Magyarország ékszerdoboza. Gyönyörű kisváros, ami sikeresen megőrizte ódon hangulatát. Nagyon szeretek benne sétálni. Egerre emlékeztet. Az Ostromnapok igazán kedvemre való rendezvény volt, tekintve, hogy imádom az ilyen tömegrendezvényeket. Szerencsére elviselhető mennyiségű ember volt jelent, gondolom a többségük helybeli. Igazi sokkhatásként ért azonban, hogy az ostrom során TÉNYLEG ágyúból lőttek. No nem golyót, csak füstöt és hangot, de aki ismer, tudja, hogy engem a világból lehet kikergetni a váratlan, hangos zajjal (lufidurranás, pezsgőpukkanás és társaik), ezért rossz néven vettem, hogy a legváratlanabb pillanatokban, egyszerre több irányból lőtték a várat. Aztán egyszercsak orvul elhelyeztek mellettünk egy füstbombát, aminek következtében az előttünk álló tömeg rémült menekülésre fogta a dolgot. Mi ugyan fuldokoltunk egy kicsit, de utána legalább volt helyünk. Bár a török szultán díszes kíséretével pont a látómezőnkben foglalt helyet, ami kevésbé volt szórakoztató.
A várral szemközti ház ablakából egy mókás alak mikrofon segítségével kommentálta az eseményeket: "Hatalmas tömeg gyűlt itt össze, kéremszépen, nagy harca számíthatunk. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok kőszegi volt elhullani.... mindkét oldalon."
A legmeglepőbb az volt, amikor egy füstbombát helyeztek el a közelünkben, és pillanatokon belül mindent ellepett a sűrű, fehér, fullasztó füst. A nézők többsége elmenekült, mi kitartottunk, és így hamarosan megtisztult előttünk a terep, jobban láttuk az eseményeket.
Kőszegen még megnéztük a marcipánmúzeumot illetve a Spart. Ez utóbbi egy szupermarket, ahol bevásároltuk az aznapi vacsiravalót :-))))
Hétfőn hegymászásra készültünk, mivel köztudott, hogy ilyenkor a múzeumok zárva vannak. Elkocsikáztunk Velembe, majd innen, a lenti parkolóból felmentünk a Szent Vid kápolnáig. Igazából autóval a Hörmann-forrásig fel lehetett volna menni, de úgy gondoltuk, hogy mi túl frankók vagyunk ahhoz, hogy a hegy 3/4 részét autóval másszuk meg. Megérte, mert sok szépet láttunk útközben.
Az Írott-kő egy kicsit csalódás volt. Egyrészt mert a kilátó teteje le volt zárva, másrészt mert nem lehetett m
esszire látni. A fák teljesen körbenőtték a területet. Lefelé menet úgy döntöttünk, hogy a régi kéktúra vonalon megyünk le Velembe, le is pecsételtük magunkat, hogy itt jártunk. Egy idő után azonban elfogytak az útjelzések, és Öcsi teljesen kétségbeesett, hogy a hegyen fogunk éjszakázni, mire olyan menettempót diktált, hogy teljesen kikészült a lábam a cipőben. Amikor már jópár órája meneteltünk, összetalálkoztunk két osztrák kerékpárossal, akik megnyugtattak, hogy Velem irányába kutyagolunk, és kb. 2 km-re van már csak tőlünk. Még meg akartuk nézni a cáki pincesort, de olyan fáradtak voltunk, hogy márcsak a hasunkra tudtunk gondolni. Horvátzsidányban vacsiztunk egy csárdában :-)
Másnap úgy döntöttünk, hogy a túrát kipihenendő, elmegyünk Bükfürdőre pancsolni. A strand nem túl nagy, viszont a termál medencéknél iszonyő a tömeg (zömével osztrákok). Az úszómedence egyszerűen szuper volt, kellemesen langyos, és alig voltak benne. Nagy szomorúságomra Öcsi nem akart velem csúszdázni, úgyhogy legközelebb ezt még pótolnom kell majd. Az úszkálás után beültünk a meleg vízbe. Én kb. 15 percig bírtam, aztán ott hagytam Öcsit, aki gyakorlatilag az egész délutánt ott töltötte, és kimentem napozgatni egy kicsit. Én nem bírom olyan sokáig ezt a meleg vizet...
A hét második fele valahogy gyorsabban telt, mint az első. Elmentünk Szombathelyre, ami szerintem csodálatos város. Minden megvan ott, ami a lakóknak kell, mégis megőrizte a város a régi hangulatát. Öcsinek is nagyon megtetszett, és már azt tervezgette, hogy "akár ide is költözhetnénk" (ezt a mondatot egyébként elmondta Győrben is...) Én meg örülnék, ha egyáltalán a debreceni lakásba beköltöznénk végre teljesen.
Elmentünk Sárvá
rra is, útközben megnéztünk minden valamirevaló látványosságot. A legnagyobb kihívást az egyetlen CH-val kezdődő magyar település jelentette: Chernelházadamonya. Itt egy imaházat néztünk meg. Először nem is gondoltuk, hogy az az, de mivel ott véget is ért a falu, kénytelenek voltunk belátni, hogy ez az... A GPS egyébként kétségbeesetten utasított minket a faluba érkezéskor, hogy "Forduljon vissza, amint lehet!"
Útbaejtettük még Szelestét, Zsédenyt és Hegyfalut, mindenhol régi kastélyokat néztünk meg. Kettőből kastélyszálló, egyből pedig idősek otthona lett. Kár, hogy nem múzeumnak vannak berendezve, de legalább használva vannak, és nem hagyják őket tönkremenni, mégha némelyikük jócskán veszített is hajdani pompájából.
A kastélynézegetés után a sárvári Nádasdy-várat vettük sorra, majd kedvenc helyünket, az arborétumot. Jellemző ránk, hogy egy hét alatt gyakorlatilag 2 arborétumot néztünk meg, ezen kívül egy teljes napot töltöttünk a hegyekben. Hiába, no, imádjuk az erdőt. A sárvári arborétum jóval nagyobb, mint a szombathelyi kámoni arborétum, de az utóbbi nagyon szépen rendezett, kiváló hely családi hétvégére. Sárváron inkább sétálgatni, üldögélni lehet, hallgatni a madarakat, a fákat, ahogy susognak. Egyetlenegy dolog nem tetszett: pár éve, amikor ott jártunk, még gyönyörű, gazdag keleti gyűjtemény fogadott... most pedig alig árválkodott ott egy-két száraz kóró...
Szerintem aki elmegy Sárvárra, ne hagyja ki az arborétumot.
Ez alatt az egy hét alatt annyi mindent láttunk, ami másnak egy hónapra elég lenne, és még így is sok minden maradt, amire nem volt idő. Kénytelenek leszünk elmenni még egy hosszú hétvégére!
Ják
vábbindultunk Csepregre a Hangya Panzióba. Én vezettem, szerencsére nem volt vészes a forgalom, ráadásul a GPS Csornánál lenavigált minket a főútról, és innentől a kukorica- és napraforgó-mezők között folytattuk utunkat Csepregig. Útközben elkapott minket egy nagyobb zuhé, így tiszta autóval érkeztünk a panzióhoz. Ez a panzió valami csoda. Egy kis gyöngyszem Csepreg városában. Kívül-belül tiptop, a személyzet szuperaranyos, a pizzájuk igenigen jó, van medence a gyerekeknek, szép udvar, csinos szobák, edzőterem, szauna, söröző, grillterasz... semmi más nem kell ahhoz, hogy az ember jól érezze magát. Ezenkívül Csepregen nem is igen van más vendéglátói
pari egység, csak szemben van egy kis kocsmaszerűség, ahol tavaly ősszel etünk egy jó kis hézi pizzát. A csapos egyszerűen imádnivaló volt! :-) Most nyáron kihagytuk a szembeszomszédot, mert annyi felé jártunk, hogy nem lett volna elég az idő. Viszont egy kisebb köpésre van Csepregtől Bük, ahol egymás seggébe érnek az éttermek és panziók. Na, mi pont ezért laktunk Csepregen! A második képen az udvar látható, a kisautónk a fa alatt parkol, a nagyautó mögött.A szombati eső a legjobbkor jött, mivel - szerencse a szerencsétlenségben - elmosta a kőszegi Ostromnapokat, így a vár ostromát áttették vasárnapra. Vasárnapra tehát meg is volt a program: irány Kőszeg! Kőszeg Nyugat-Magyarország ékszerdoboza. Gyönyörű kisváros, ami sikeresen megőrizte ódon hangulatát. Nagyon szeretek benne sétálni. Egerre emlékeztet. Az Ostromnapok igazán kedvemre való rendezvény volt, tekintve, hogy imádom az ilyen tömegrendezvényeket. Szerencsére elviselhető mennyiségű ember volt jelent, gondolom a többségük helybeli. Igazi sokkhatásként ért azonban, hogy az ostrom során TÉNYLEG ágyúból lőttek. No nem golyót, csak füstöt és hangot, de aki ismer, tudja, hogy engem a világból lehet kikergetni a váratlan, hangos zajjal (lufidurranás, pezsgőpukkanás és társaik), ezért rossz néven vettem, hogy a legváratlanabb pillanatokban, egyszerre több irányból lőtték a várat. Aztán egyszercsak orvul elhelyeztek mellettünk egy füstbombát, aminek következtében az előttünk álló tömeg rémült menekülésre fogta a dolgot. Mi ugyan fuldokoltunk egy kicsit, de utána legalább volt helyünk. Bár a török szultán díszes kíséretével pont a látómezőnkben foglalt helyet, ami kevésbé volt szórakoztató.
A várral szemközti ház ablakából egy mókás alak mikrofon segítségével kommentálta az eseményeket: "Hatalmas tömeg gyűlt itt össze, kéremszépen, nagy harca számíthatunk. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok kőszegi volt elhullani.... mindkét oldalon."
A legmeglepőbb az volt, amikor egy füstbombát helyeztek el a közelünkben, és pillanatokon belül mindent ellepett a sűrű, fehér, fullasztó füst. A nézők többsége elmenekült, mi kitartottunk, és így hamarosan megtisztult előttünk a terep, jobban láttuk az eseményeket.
Kőszegen még megnéztük a marcipánmúzeumot illetve a Spart. Ez utóbbi egy szupermarket, ahol bevásároltuk az aznapi vacsiravalót :-))))
Hétfőn hegymászásra készültünk, mivel köztudott, hogy ilyenkor a múzeumok zárva vannak. Elkocsikáztunk Velembe, majd innen, a lenti parkolóból felmentünk a Szent Vid kápolnáig. Igazából autóval a Hörmann-forrásig fel lehetett volna menni, de úgy gondoltuk, hogy mi túl frankók vagyunk ahhoz, hogy a hegy 3/4 részét autóval másszuk meg. Megérte, mert sok szépet láttunk útközben.
Az Írott-kő egy kicsit csalódás volt. Egyrészt mert a kilátó teteje le volt zárva, másrészt mert nem lehetett m
esszire látni. A fák teljesen körbenőtték a területet. Lefelé menet úgy döntöttünk, hogy a régi kéktúra vonalon megyünk le Velembe, le is pecsételtük magunkat, hogy itt jártunk. Egy idő után azonban elfogytak az útjelzések, és Öcsi teljesen kétségbeesett, hogy a hegyen fogunk éjszakázni, mire olyan menettempót diktált, hogy teljesen kikészült a lábam a cipőben. Amikor már jópár órája meneteltünk, összetalálkoztunk két osztrák kerékpárossal, akik megnyugtattak, hogy Velem irányába kutyagolunk, és kb. 2 km-re van már csak tőlünk. Még meg akartuk nézni a cáki pincesort, de olyan fáradtak voltunk, hogy márcsak a hasunkra tudtunk gondolni. Horvátzsidányban vacsiztunk egy csárdában :-)Másnap úgy döntöttünk, hogy a túrát kipihenendő, elmegyünk Bükfürdőre pancsolni. A strand nem túl nagy, viszont a termál medencéknél iszonyő a tömeg (zömével osztrákok). Az úszómedence egyszerűen szuper volt, kellemesen langyos, és alig voltak benne. Nagy szomorúságomra Öcsi nem akart velem csúszdázni, úgyhogy legközelebb ezt még pótolnom kell majd. Az úszkálás után beültünk a meleg vízbe. Én kb. 15 percig bírtam, aztán ott hagytam Öcsit, aki gyakorlatilag az egész délutánt ott töltötte, és kimentem napozgatni egy kicsit. Én nem bírom olyan sokáig ezt a meleg vizet...
A hét második fele valahogy gyorsabban telt, mint az első. Elmentünk Szombathelyre, ami szerintem csodálatos város. Minden megvan ott, ami a lakóknak kell, mégis megőrizte a város a régi hangulatát. Öcsinek is nagyon megtetszett, és már azt tervezgette, hogy "akár ide is költözhetnénk" (ezt a mondatot egyébként elmondta Győrben is...) Én meg örülnék, ha egyáltalán a debreceni lakásba beköltöznénk végre teljesen.
Elmentünk Sárvá
rra is, útközben megnéztünk minden valamirevaló látványosságot. A legnagyobb kihívást az egyetlen CH-val kezdődő magyar település jelentette: Chernelházadamonya. Itt egy imaházat néztünk meg. Először nem is gondoltuk, hogy az az, de mivel ott véget is ért a falu, kénytelenek voltunk belátni, hogy ez az... A GPS egyébként kétségbeesetten utasított minket a faluba érkezéskor, hogy "Forduljon vissza, amint lehet!"Útbaejtettük még Szelestét, Zsédenyt és Hegyfalut, mindenhol régi kastélyokat néztünk meg. Kettőből kastélyszálló, egyből pedig idősek otthona lett. Kár, hogy nem múzeumnak vannak berendezve, de legalább használva vannak, és nem hagyják őket tönkremenni, mégha némelyikük jócskán veszített is hajdani pompájából.
A kastélynézegetés után a sárvári Nádasdy-várat vettük sorra, majd kedvenc helyünket, az arborétumot. Jellemző ránk, hogy egy hét alatt gyakorlatilag 2 arborétumot néztünk meg, ezen kívül egy teljes napot töltöttünk a hegyekben. Hiába, no, imádjuk az erdőt. A sárvári arborétum jóval nagyobb, mint a szombathelyi kámoni arborétum, de az utóbbi nagyon szépen rendezett, kiváló hely családi hétvégére. Sárváron inkább sétálgatni, üldögélni lehet, hallgatni a madarakat, a fákat, ahogy susognak. Egyetlenegy dolog nem tetszett: pár éve, amikor ott jártunk, még gyönyörű, gazdag keleti gyűjtemény fogadott... most pedig alig árválkodott ott egy-két száraz kóró...
Szerintem aki elmegy Sárvárra, ne hagyja ki az arborétumot.
Ez alatt az egy hét alatt annyi mindent láttunk, ami másnak egy hónapra elég lenne, és még így is sok minden maradt, amire nem volt idő. Kénytelenek leszünk elmenni még egy hosszú hétvégére!
Ják
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése