Az első nap

Már napok óta nem aludtam. Mert agyaltam. Mi lesz, ha ez lesz, mi lesz, ha az lesz... Aztán végülis nem lett semmi. Szombaton elmentünk Dice-ért Budapestre. Akkor még nem tudtuk, melyik lesz ő, mert a tíz tesó közül még három csajszi várta, hogy kiválasszák. De aztán Dice már Dice volt akkor is, amikor mi még nem tudtuk, hogy ő ő. Még csak egy napja sincs itt, de el se tudnám képzelni, hogy bármelyik másik kutyát hoztuk volna el.
Amikor kérdeztem a barátokat, még az elején, hogy vajon hogy fogom én kiválasztani a kutyusomat annyi drágaság közül, akkor többen tanácsolták, hogy várjak, és majd a kutya kiválaszt.
Hát... amikor odamentem hozzájuk, gyakorlatilag mind a hárman (illetve négyen, mert volt még egy kislány, de őt már lefoglalta a gazdija) kiválasztottak, mert egyből nekiálltak megszabadítani engem a cipőmtől, zoknimtól és más ruhadarabjaimtól. Szóval a barátok tanácsa itt nem sokat ért. Aztán az a kismillió cikk és szakkönyv jutott eszembe, amelyeknek mindnek volt egy fejezete arra, hogyan válasszunk kiskutyát. "Figyeld meg a természetüket!" - írta az egyik. "Ne dönts elhamarkodottan... várj!" - írta egy másik. Na, ezektől nem lettem okosabb... Úgyhogy találomra felkaptam egyet, és hogy minél okosabbnak és határozottabbnak tűnjek, kijelentettem, hogy nekem ő tetszik! Aztán - biztos, ami biztos - rápillantottam Adriennre (tenyésztő), hogy "és neki milyen is a jelleme?" "Ó, ő nagyon kis kedves..." Akkor jöhet!

És most itt van. Elégedetten alszik többszörösen "felavatott" plédjén, a lyukas párnáján, a rágott szélű törülközőn a nyálas szárnyú és lábú Kacsa társaságában, mellső lábai közt egy jobb napokat látott kupakkal, amivel egy félóráig le tudja kötni magát. Időnként felpillant egy olyan bamba "he?"-t kifejező tekintettel, majd elégedetten mormog egyet és kapálózik tovább a kis álomlábaival.