Lábadozom...

Csak elért engem is a "vég"! Péntek reggel úgy ébredtem, hogy eltűnt a hangom, iszonyatosan fájt a légcsövem és rettentően köhögtem. Kénytelen voltam lemondani a pénteki óráimat, mivel legfeljebb activityzni tudtam volna a tanítványokkal. Délután megrendeltük a konyhabútort. Végre! El sem hiszem, hogy ezen a Föld nevű bolygón találtunk egy olyan verziót, ami Öcsinek is tetszett... Én elhiszem, hogy a legjobbat akarja, de néha teljesen az agyamra megy, hogy semmi sem elég jó neki. Ma a konyhagépeket fogjuk intézni, előre rettegek, hogy megint mi lesz. Egyébként sem értem, mi a különbség ezek között a gépek között, és mitől jobb egy 150 ezer forintos sütő, mint egy 100 ezer...

Péntek délután elmentünk Létára, de este mentünk vissza Debrecenbe, mert jegyünk volt a Dumaszínházba a Lovardába. A kocsiba való intenzív beugráskor sikerült frankón meghúzni a hátam, így a negyed 8-tól fél 11-ig tartó előadást félig-meddig görcsbe rándulva, folytonos köhögési rohamokkal, torokfájással és bedugult orral ültem végig. Tetszett amúgy, de tévében valahogy viccesebbnek tűnik. Persze itt is voltak jó jelenetek, legalább most már elmondhatjuk, hogy ilyet is láttunk. Ami a nagy sztáresemény volt ezen a napon, hogy kocsival mentünk, Öcsi vezetett (mivel nekem csak ma fog megérkezni a jogsim, amit nem tudok majd átvenni, mert már nem leszek itthon...), felszedtünk a baráti társaságot, és így, öten egy autóban mentünk a programra. Nem kis stressz volt Öcsinek, hogy 2. vezetési alkalommal már egy haverokkal tömött kocsit kellett kormányoznia, de remekül megállta a helyét :-)))) Műsor után pedig hazaautóztunk Szoboszlóra, és most itt áll a kiskocsi a ház előtt (már egyszer átparkoltam vele egy kedvezőbb pozíciójú parkolóhelyre!)

Szombaton a betegséggel küzdöttem, majd este elmentünk sörözni a pénteki társasággal. Persze úgy volt, hogy korán hazajövünk, de ebből az lett, hogy az egyik baráti pár meggyőzött, hogy aludjunk náluk, és végül még egy kis táncikálás is belefért az estébe. Határozottan jobb volt ez a hely, mint a múltkori... sajnos a csapat egyik tagja kicsit túlzásba vitte a belga sörök élvezetét, és valamiféle dühroham tört ki rajta, melynek folyományaképpen fékezhetetlenné vált, leosztotta a csapatot majd sértetten hazaviharzott. Mint később megtudtuk, másnap nem emlékezett semmire (jó neki), és a történet felelevenítése után mindenkitől bocsánatot kért. De az estének ezzel vége szakadt szombaton, ami nem is volt baj, mert így is 4-kor értünk haza.

A vasárnap punnyadással telt, illetve estefelé jött Öcsi anyukája. Mondjuk nem a legjobbkor, mert eléggé másnaposak voltunk még. Most Öcsinek fáj a torka, de remélem, nem kapta el tőlem ez a nyavalyát!

De a lényeg, ma jön meg a jogsim, és holnap érte megyek a postára, és végre vezetgethetek egy kicsikét. Jeee!

Már kevesebb, mint egy hét van Pink-koncertig!